Mikre és kikre figyeljünk az IEM Katowice alatt? - 1. rész

Mikre és kikre figyeljünk az IEM Katowice alatt? - 1. rész

Te kinek szurkolsz majd a Play-In szakasz közben?

Néhány napja ért véget a 2022-es profi szezont megnyitó BLAST Premier Spring Groups, pihenésre azonban nincs több idő. A szezon folytatódik, máris itt a legújabb verseny, az év egyik legnagyobb dobása, az IEM Katowice. 24 csapat, közel három héten át küzd majd egymással, a tét pedig nem kicsi. 1 millió dollárt osztanak szét a legjobbak között és persze ott a katowicei trófeával járó dicsőség és hírnév, amit talán csak a Major serlegek múlnak felül.

Bár a BLAST versenyén már láttunk néhány izgalmas meccset, még mindig nagyon sok a friss csapat, olyan is akad, ahol most mutatkozik majd az új ötös. Összeszedtünk most azt a 10 érdekességet, melyek miatt feltétlen megéri majd követni az IEM Katowice összecsapásait.

Mi lesz az Astralis csapatával?

2021 végén még elnéztük az Astralisnak, hogy felemás eredményekkel zártak, hiszen új volt a felállásuk. Azóta viszont több hónap is eltelt, a BLAST Premier Spring Groups állomásán mégis alulmaradtak. Nyoma sem volt annak az Astralisnak, amelyiket tavaly a BLAST Premier Fall Final során láttuk. Gla1ve elveszettnek tűnik, Lucky pedig érthetetlen okokból, de visszakapta az AWP-t. A jelenlegi teljesítményük nem túl biztató, de majd most, végre LAN-on összekaphatják magukat és megmutathatják, hogy van még bennük erő.

Visszatér a Fnatic vagy ez a felállás is kuka?

Nincs könnyű helyzetben a Fnatic sem. A brit játékosokkal kiegészült csapat egész erősen mutatkozott be tavaly az ESL Pro League-en, ám utána kihagyták a legnagyobb versenyeket és azóta is csak az alsóbb kategóriákban láttuk őket. Ők is ott lesznek az IEM Katowice versenyén, ahol végre megmutathatják, hogy igenis számolni kell még a Fnatic-kal. Vagy éppen az ellenkezőjét, hogy ez a felállás is kudarcra van ítélve. Néhány nap múlva minden kiderül.

Váratlan helyről jöhet az új brazil csoda

FalleN elhagyta a Liquidet és új csapatot épít, a Last Dance azonban keveseknek szimpatikus. Nekik jelenthet vigaszt az MiBR, ahol most rendkívül jól megy a játék. Ráadásul egy akadémista ötödikkel, brnz4n segítségével játszanak, aki a katowicei versenyen is a szervereken lesz. Nekünk is meglepő, de most hosszú idő után végre nagy lehetőség áll az MiBR.

Felemelkedik a Vitality? 

Az eddigi meccsek alapján úgy tűnik bejött a Vitality húzása, működni látszik az új csapatuk. Pedig a francia-dán mixben sok hibalehetőség rejtőzik. Legnagyobb örömünkre azonban, ezeknek a BLAST meccseken alig láttuk nyomait. Szinte gond nélkül jutottak tovább a Groups szakaszból, most pedig LAN-on bizonyíthatnak. Izgatottan várjuk, hogy mire lehetnek majd képesek.

Bemutatkozik torzsi!

Nekünk magyaroknak különösen izgalmas lesz ez a verseny, hiszen most mutatkozik majd be a nagyok között torzsi. A fiatal magyar srác a MOUZ NXT-ből került fel a nagy csapatba és immár hetek óta első közös, tier 1-es versenyükre készülnek. Impozáns ötös állt most össze a MOUZ-égisze alatt, reméljük, hogy minél több izgalmas és örömteli győzelmet látunk majd tőlük.

A 2022-es IEM Katowice mérkőzéseit élőben követheted február 15. és 27. között az esport1tv Twitch csatornán és az Esport1.hu beépített, pontgyűjtő felületén is.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te kinek szurkolsz majd a Play-In szakasz alatt?

  • 13 %
  • 13 %
  • 0 %
  • 0 %
  • 13 %
  • 0 %
  • 0 %
  • 25 %
  • 0 %
  • 0 %
  • 0 %
  • 0 %
  • 0 %
  • 38 %
  • 0 %
  • 0 %