Történelmi jelentőségű esélyt kap az esport a nemzetközösségi játékokon

Történelmi jelentőségű esélyt kap az esport a nemzetközösségi játékokon

A nemzetközösségi játékok (angolul Commonwealth Games) négyévente tartott, több sportágat felölelő nemzetközi sportesemény, ebben a kategóriában a második legnagyobb az olimpiai játékok után.

A Commonwealth Games vagyis számunkra a nemzetközösségi játékok hagyományosan olyan sportágakat foglal magába, mint a torna, a súlyemelés és az atlétika. Ez azonban 2022-ben megváltozik, mivel a sorozat történetében először az esport is bekerül a rendezvény programjába. Csak hogy tisztábban lássuk ennek jelentősségét, a nemzetközösségi játékokat először 1930-ban tartották meg a kanadai Hamiltonban, akkor még brit birodalmi játékok néven. Új neve 1954-ben brit birodalmi és nemzetközösségi játékok, 1970-ben pedig brit nemzetközösségi játékok lett. A mai név 1978 óta használatos. A Nemzetközösségnek pedig 53 tagországa van és általában egy eseményen körülbelül 5000 sportoló vesz részt.

Az esport szereplése a közelgő birminghami játékokon Commonwealth Esport Championships néven lesz fellelhető. Ez egyébként egy kísérleti jellegű próbálkozás a rendezők részéről, ezért a győztesek ebben az esztendőben érmet még nem kapnak. A szervezők azonban azt remélik, hogy ez a bemutató sikeres lesz és, ha bejön az elgondolásuk, miszerint be tudják vonzani a fiatalabb közönséget, akkor hosszú távon terveznének ezzel az ágazattal is. Ezáltal a 2026-os játékokon már teljes értékű éremsportággá avanzsálna az esport.

A feltételezések szerint a DOTA 2 lesz az egyik csapatalapú esport játék, amely helyet kap a játékokon, de további két címről is szó van, azonban ezekről egyelőre nincs bővebb információ. Az is kétségtelen, hogy az esport események az elmúlt években elképesztő ütemben fejlődtek és terjedtek el a világban, egyre több országban egyre általánosabbá válnak az ilyen jellegű versenyek. Még a Duke of Edinburgh-díj is tartalmaz már egy esport szekciót.

A DofE vezérigazgatója, Ruth Marvel 2021 októberében az alábbiakról beszélt:

„Az esport az egyik leggyorsabban növekvő ágazat és az egyik legnépszerűbb szabadidős tevékenység az Egyesült Királyságban, ráadásul segít a fiataloknak az alapvető készségek fejlesztésében.”

Ezzel a vezérigazgató arra gondolt, hogy az esport segít a fiataloknak fejleszteni a stratégiai gondolkodásukat és csapatmunkájukat – amit sok cégvezető keres egy alkalmazottnál.

De hiába látják ezt egyre többen, a Birminghami Nemzetközösségi Játékok szervezői mégis felkészültek arra, hogy az esportra bizonyos fokú megvetéssel tekintenek a polgári lakosság köreiben. Remélhetőleg Birmingham be tudja bizonyítani, hogy tévednek.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!