Fortnite: Mikor kezdődik és milyen lesz a Chapter 3 Season 2?

Fortnite: Mikor kezdődik és milyen lesz a Chapter 3 Season 2?

Itt megtalálsz mindent, amit jelenleg tudni lehet a Chapter 3 Season 2-ről.

A Fortnite Chapter 3 hatalmas változásokat hozott magával a játékba, ezzel pedig új lendületet adott neki a hosszúra nyúlt Chapter 2 után.

A fejezet megérkezésével a teljesen új térkép mellett sok hasznos funkciót kaptunk. Bekerült a játékba a csúszási lehetőség, rengeteg új fegyver érkezett és számos együttműködés. A Spider-Man crossoverhez még egy hálóvető item is járt, amit a közösség a mai napig imád. 

Habár viszonylag sok van még vissza az első seasonből, már jó páran a másodikat várják, hogy ismét jobban felpörögjenek az események a Fortnite világában.

A Fortnite Chapter 3 Season 1 várhatóan 2022. március 19-én ér véget. Természetesen fennáll annak az esélye, hogy az Epic Games meghosszabbítja az évadot, hiszen erre már korábban is volt példa.

A Chapter 3 Season 2  pedig előreláthatólag a következő nap, 2022. március 20-án kezdődik. Míg az új évadok keddenként kezdődtek, a legutolsó váltásnál a start vasárnapra esett, megtörve ezt a szokást.

Azt még pontosan nem tudni, hogy mi lesz a következő seasonben, de lehet következtetni a jelenlegi történésekből. Egyre több régi fegyver tűnik fel a játékban, ez pedig előreláthatólag folytatódni fog. A játékosok egy része szerint háború készülődik a The Seven és az Imagined Order között, mivel ők jelenleg is a Sziget irányításáért küzdenek.

Valószínű, hogy a The Seven további két tagja - a The Origin és a The Sisters - kinézete is elérhető lesz.

A következő Battle Pass-el kapcsolatban még semmilyen információ nem áll rendelkezésünkre, de egy Star Wars szezonnak szerintem sokan örülnénk.

Ti várjátok, hogy véget érjen a Chapter 3 Season 1?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések