A részvényesek még mindig próbálják megakadályozni az Activision-Blizzard felvásárlását

A részvényesek még mindig próbálják megakadályozni az Activision-Blizzard felvásárlását

Bonyolódik a sztori és ki tudja hol van még a vége.

Január 18-án gondolt egy merészet a Microsoft, kiürítette az össze perselyét és felvásárolták az Activision-Blizzard cégcsoportot, megszerezve ezzel olyan címeket, mint a World of Warcraft, az Overwatch, a Diablo vagy a Call of Duty. A felvásárlás részleteiről és minden érdekes mozzanatáról az alábbi cikkben írtunk.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyetlen tolvonással végbe is ment az üzlet. A felvásárlási folyamat elindult, de messze még a vége, főleg ha abba időközben beleszólnak a részvényesek is. Márpedig beleszólnak. 

A cégcsoport két részvényese, Kyle Watson és Shiva Stein is keresetet nyújtott be a bíróságon, véleményük szerint a felvásárlás nem tisztességes és a fejük fellett döntöttek róla. Állításuk szerint az Activision-Blizzard vezetősége úgy bólintott rá a Microsoft ajánlatára, hogy az csak a saját érdekeiket szolgálja, legkevésbé sem a cégét vagy a részvényesekét.

Több pontban érvelnek a szerintük tisztességtelen felvásárlás ellen, melyek között azt is kiemelik, hogy a folyamatot olyan emberek vezénylik a cégnél, akiknek hasznuk származna az eladásból, szó sincs független bizottságról.

A Polygon megkeresésére az Activision-Blizzard visszautasította Watson és Stein vádjait, ígéretük szerint pedig hamarosan részletes válasszal érkeznek a bíróságra.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Az AMD sem akar lemaradni az Nvidiától az árversenyben

Ha teljesítményben nem is tudják megközelíteni az Nvidia csúcskártyáit, akkor majd az árakat illetően igyekszik felzárkózni az AMD. A drágább memóriát továbbra is nagy fejtörést okoznak a PC-seknek, és most már egyre több téren.

Gaming - Heves esőzés zúdul ingyen a nyakukba Steamen február közepén!

Február közepén egy jó adag eső zúdul majd ránk, de nem kell félni – legalábbis remélhetőleg –, mert ez nem egy meteorológiai előrejelzés, hanem egy nagyszerű ajánlatot szeretnénk nektek bemutatni. Itt az idő, hogy kiderítsd, ki az Origami Gyilkos, és közben a legnehezebb döntés nem a játékban vár rád, hanem az, hogy sikerül-e időben beállnod a sorba.

Közvetítések