Beperelték a Take-Two-t a játékaik lootbox-rendszere miatt

Beperelték a Take-Two-t a játékaik lootbox-rendszere miatt

Egy kiskorú és gyámja nevében nyújtották be a pert, több millió dollárt is fizethet akár a kiadó.

Mindig is megosztó téma volt a lootbox, már csak a játékosok között is: van, aki szerint tudott egyfajta extra szórakozást hozzáadni a játékhoz, míg mások leginkább a kiskorúakat féltették. Talán nem is véletlen az utóbbi álláspont, sok országban különböző törvényekkel is szabályozták a rendszert, néhány európai országban (például Hollandiában, illetve Belgiumban) be is tiltották a lootbox-rendszert, és gyakorlatilag szerencsejátéknak minősítették azt.

Most egy hasonló ügy miatt fájhat a Take-Two feje, ugyanis a Bloomberg értesülései szerint pert indítottak a kiadó ellen az NBA 2K-sorozatban meeglévő lootbox-rendszer miatt. A hivatalos indoklás szerint azért, mert „tisztességtelenül, megtévesztően és jogellenesen működik" a rendszer, ezzel pedig „megtévesztik, félrevezetik és megkárosítják a fogyasztókat". A rendszer ugyanis – szintén a pert indítók állítása szerint – túlzottan hat a játékosok érzelmeire, akik emiatt nem tudják felmérni tetteik anyagi következményeit, főleg a kiskorúak esetében, akik nagyon gyakran szüleik bankkártyáját használják fizetéskor.

A perrel azt szeretnék elérni, hogy a lootbox-rendszert távolítsák el a játékokból, valamint 5 millió dolláros kártérítést is követelnek a kiadótól. A Bloomberg megkereste a Take-Two-t is, akik azonban nem akartak nyilatkozni az ügyben.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - A tisztaság fenntartása a modern környezetben

Manapság a tisztaság fontos szerepet játszik a közösségi és munkahelyi terek életében. Egy tiszta környezet nemcsak a higiénia miatt lényeges, hanem hozzájárul a hatékony munkavégzéshez és a jó életminőséghez is. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az iroda vagy intézmény rendezett állapota mennyire képes befolyásolni a dolgozók produktivitását.

Üzlet - Amikor az élelmiszer útja is tervezett

Egy jól működő ellátási lánc kicsit olyan, mint egy összeszokott csapat. Akkor teljesít jól, ha minden szereplő tudja a dolgát. Az élelmiszerek feldolgozása, hűtése és tárolása ritkán kerül reflektorfénybe, pedig sok múlik rajta.

Üzlet - Az 50 feletti férfiak vitalitása

Amikor az öregedésről van szó, sokan automatikus energiaszint-csökkenést feltételeznek az 50 év feletti férfiaknál. Tényleg így van? A valóság az, hogy az életkor előrehaladtával új egyensúlyi állapot érhető el, ha figyelmet fordítasz tested jelzéseire és életmódodra. Az életminőség javítása számos módon lehetséges, és lehet, hogy néhány módszer meglepetésként fog hatni.

Közvetítések