Elhalasztották a Forspoken megjelenését

Elhalasztották a Forspoken megjelenését

A Square Enix nyílt világú szerepjátéka május helyett csak októberben debütál majd. 

Az elmúlt néhány évben sajnos már hozzászokhattunk, hogy a koronavírus járvány miatt a kiadók kénytelenek elhalasztani egyes játékok világpremierjét. Habár a járvány manapság már csitulóban van, most újabb áldozata van ennek a jelenségnek, ugyanis a PlayStation 5 exkluzív Forspoken május helyett csak októberben fog megjelenni. A hivatalos közlemény szerint a fejlesztőknek nagyon fontos, hogy egy olyan játék kerüljön ki a kezeik közül, amit még évek múltán is elővesznek majd a rajongók, ezért a végsőkig szeretnének finomítani a projektet. 

A szerepjáték rajongóknak mindenféleképpen érdemes odafigyelni a Forspokenre, ugyanis a projekt mögött a Square Enix kiadó és a Final Fantasy XV-t is jegyző Luminous Productions áll. Érdekesség, hogy a nemrég lement State of Playen új előzetest kapott a játék, amiben akciódús jelenetek hadát zúdították ránk, így képet kaphatunk, milyen mágikus ellenfelekkel és kihívásokkal kell majd megküzdenünk, a főhős Freyt irányítva. 

A látottak alapján nektek hogy tetszik a Forspoken? 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések