Állítólag borzalmas az Amazon videojátékain dolgozni

Állítólag borzalmas az Amazon videojátékain dolgozni

A játék bukásáról beszélt az egyik fejlesztő, aki maga is dolgozott a projekten.

Az Amazon Games egyik korábbi vezető fejlesztője adott interjút az NME hírportálnak. Többek között beszélt arról a külsőnézetes lövöldözős játékról is, amelyet hosszú ideig fejlesztett a cég: ez a Crucible, amelyen 2014-ben kezdett el dolgozni az Amazon, és 2020 tavaszán jelent meg, hogy aztán egy hónap múlva ismét béta státuszba kerüljön; ugyanezen év októberben pedig arról adtak már hírt, hogy lelövik a szervereket és nem támogatják tovább a játékot.

Sterphen Dewhurst 7 évig dolgozott a fejlesztőgárdánál, ennek az időszaknak a nagy részét pedig a Crucible-n való projekten töltötte. Dewhurst alapvető problémákra is panaszkodott a cég működésével kapcsolatban, valamint a „drákói" munkahelyi szigort is okolta a rossz eredmények miatt.

„Utólag már könnyű megmondani – bár igazság szerint a munka során is nyilvánvaló volt –, hogy a projekt kudarcot vallott volna, az Amazon pedig nem jó hely játékot készíteni" - mondta Dewhurst az interjúban. „Alapvetően a vezetőséggel voltak problémák, akik sok dologban nagyon sikeresek voltak, ebből pedig azt hitték, hogy akkor másban is sikeresek lesznek, miközben azok a más dolgok teljesen eltérőek."

Dewhurst hozzátette, hogy a Crucible fejlesztése során számtalan hullámvölgyön kellett átszenvednie magát a csapatnak, és nem is igazából a játék miatt.

„Az ott töltött 77 évem alatt megtiltották, hogy tanuljak bármit is a grafikákról, a tervezésről, vagy hogy akár kisebb, vagy nagyobb csapatban dolgozhassanak. Miért akarnál bármit is tanulni, miben segítene az a munkádban?"

Dewhurst hozzátette, hogy nem csak negatívat szeretne mondani korábbi munkaadójáról, sokat tanult ott: „Sok embert ismertem meg, és olyan projekten dolgoztam, amely összességében tetszett és nagyszerű volt. Jól is fizetett a munka, nem volt összességében rossz ott eltölteni ezt a 7 évet."

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!