Hat magyar játékosnak is szurkolhatunk az ESEA Advanced rájátszásában

Hat magyar játékosnak is szurkolhatunk az ESEA Advanced rájátszásában

Két meccs, két győzelem! Eddig hibátlan az ESEA rájátszás kory és coolioék számára is.

Miközben az esport1tv is a 15. ESL Pro League meccseit követi, a háttérben már zajlanak is a következő szezon előkészületei. Ebben pedig beletartoznak a különböző selejtezők is, hiszen az EPL-en nem csak az ESL partnercsapatai, de a különböző kvalik legjobbjai is szerephez juthatnak.

A Pro League kapuja még mindig az ESEA, hiszen az Advanced ligából már akár rögtön az ESL Challenger League-be, onnan pedig az EPL-be lehet jutni. Nem egyszerű persze, de  a legjobbaknak minden éven sikerül.

A napokban kezdődött el az ESEA 40. Advanced szezonjának rájátszása, ahol két csapatért, összesen hat magyar játékosért is szoríthatunk.

Az egyik Sangal, ahol koryt találjuk meg a sorok között. Bár mostanában nem mindig úgy alakulnak a statok kory neve mellett, ahogy azt szeretnék a magyar szurkolók, a csapatösszhang megvan és a győzelmek is sorban érkeznek a nevük mellé. A Play-offban már két győzelmet gyűjtöttek, amikkel már a felső ág legjobb nyolc alakulata között vannak, következő ellenfelük pedig a cseh ECLOT lesz.

Nem panaszkodhatnak az ONYX játékosai sem. Az alapszakaszban remek szezont zártak, magabiztos győzelmeket gyűjtöttek. Akárcsak a Sangal, ők is két győzelemmel kezdték meg szereplésüket a rájátszásban, ráadásul két nehéz ellenfelet tudtak maguk mögé utasítani.

Az Anonymot 2:1-re, a Singularity ötösét 2:0-ra tudták verni. A csapat még nem találta meg a stabil formáját, de minden meccsen meg tud villanni valamelyikük. A lengyelek például sl3nd AWP-jétől rettegtek, míg az oroszokat különösen bodito oktatta Infernón és Nuke-on. Következő ellenfül sem lesz piskóta, a Run or Die ellen kell majd bizonyítaniuk.

Az ESL Challenger League bár még messze, de már belátható közelségben van. A magyarok számára hétfőn folytatódik a verseny, reméljük akkor is szép győzelmekkel gazdagodnak majd.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!