BP5–ONYX döntővel zárult a CEE Champions első selejtezője

BP5–ONYX döntővel zárult a CEE Champions első selejtezője

Megvan az első négy csapat, akik a zárt selejtezőben küzdhetnek a CEE Championsön kiadó magyar helyekért.

Tegnap este elrajtolt a CEE Champions közép-kelet-európai bajnokság magyar selejtezője, ahonnan négy csapat, név szerint a Békéscsabai E-sport Egyesület, a Budapest Five, az ONYX és az Illés Spirit jutott tovább a zárt kvalifkációs fordulóra. A lehetőségek azonban nem zárultak be az érdeklődők előtt, április 21-én ugyanis újabb nyílt selejtező következik, melyre még jelentkezhettek itt!

Az első magyar kvalifikáción összesen nyolc csapat vett részt és sorra a favoritok nyertek a negyeddöntőkben: a BEE a Max15-t, a BP5 a Lenovo Honvédet, az ONYX a OneManArmyt, az Illés Spirit pedig a Drifterst győzte le. Innentől kezdve a selejtező jórészt formalitás volt és az egyik ágon a BP5 jutott a döntőbe a BEE-t megelőzve, a másikon az ONYX ért oda az Illés Spirit előtt. A BP5–ONYX küzdelem Nuke-on zajlott Bo1-ben a seedelésért, itt 16:10-re nyertek fleavék.

Az első selejtező legjobb négyesével legközelebb a zárt szakaszban találkozunk majd, ahol már nem Bo1 egyenesági-kieséses formátumban, hanem Bo3 meccseken, vigaszági-kieséses rendszerben kell bizonyítaniuk rátermettségüket az április 21-i kvalifkáció győztesei ellen. A résztvevő nyolc csapat közül azonban csak ketten juthatnak tovább a május 14-től június 7-ig tartó CEE Championsre, ahol 30 000 dolláros összdíjazás mellett képviselhetik Magyarországot 18 közép-kelet-európai ország játékosai között. Ne feledjétek, ha Ti is szeretnétek ott lenni a csapatotokkal, akkor nevezzetek az április 21-i selejtezőre!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések