LoL: A Riot ismét beperelte a Mobile Legendset

LoL: A Riot ismét beperelte a Mobile Legendset

Játszol vagy játszottál a Mobile Legendsszel?

A Riot Games ismét tenni próbál egy shanghai stúdió ellen, hogy az ne használhassa ki a League of Legends mobil adaptációjának, a Wild Riftnek a népszerűségét következmények nélkül.

A panaszt hétfőn nyújtották be az Egyesült Államok központi kaliforniai kerületi bíróságán - ugyanott, ahol a Riot 2018-ban beperelte a Shanghai Moonton Technology Co.-t. A korábbi ügyben a Riot a Mobile Legends című játék miatt perelte be a céget, mondván az egy-az-egyben a League of Legendset másolta le.

Egy szövetségi bíró akkor elutasította annak az ügynek a tárgyalását, és úgy döntött, hogy Kína jobb joghatóság a kereset elbírálására. A kínai székhelyű Tencent Holdings, a Riot Games anyavállalata ezután lépett közbe, és nyerte meg a pert a Moonton és annak vezérigazgatója ellen.

Azonban ez nem oldotta meg a Riot minden gondját, most újabb panaszt tettek ezúttal a Mobile Legends: Bang Bang című játékkal kapcsolatban. A játék jelenleg Észak-Amerikában a Google Play és az Apple App Store áruházban is elérhető, ahol a stratégia kategóriában a 67. helyen áll. A Riot „meg kívánja akadályozni, hogy a Moonton folytassa szándékos és kitartó kampányát, amelynek célja, hogy ingyenesen kihasználja a Riot rendkívül értékes jogait."

A Riot perében megjegyzi, hogy miután panaszt tett a Google-nál, és a Mobile Legends-et eltávolították a Google Play Store-ból. Ezután a Moonton titokban elindította a Mobile Legends: Bang Banget, amely „a Mobile Legends minimálisan finomított változata". Azóta „a Moonton úgy frissítette az MLBB-t, hogy a Wild Rift elemeit másolta, folytatva ezzel a Riot szellemi tulajdonának tudatos kisajátítását."

A legutóbbi kereset hasonlít a Riot januárban egy vietnami fejlesztő ellen indított perére, amelyben azt állították, hogy a stúdió lemásolta a Teamfight Tacticsot.

Tekintettel arra, hogy a Riot egy offshore céget perel, és figyelembe véve a Moonton elleni korábbi perének eredményét, a vállalat ezt talán azért indította el, hogy Kínában ismét beperelhesse a Moontont. Az biztos, nem lesz egyszerű dolga a Riotnak, ha meg szeretne szabadulni, az őt másoló konkurenciától.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te játszottál már a Mobile Legendsszel?

  • 40 %
  • 60 %
Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések