Fortnite: Ez a két tárgy kerül vissza hétvégére

Két érdekes itemet használhatunk a hétvégén.

Az utolsó funding stationös szavazás előtt visszatér a két tárgy, hogy eldönthessük, melyiket szeretnénk ha unvaultolnák. 

A Chapter 3 Season 2-őt végigkísérték a funding stationök, ahol különböző itemek megjelenésére volt ráhatásunk – jelenleg a helikoptereket válthatjuk ki több helyen. Az utolsó ilyen esemény során a Shield Bubble és a Balloons között kell majd döntenünk. Azért, hogy ez könnyebben menjen, a hétvégén mindkettőt megtalálhatjuk a szigeten.

A Shield Bubble nagyon rövid ideig volt a Battle Royale része, mivel a 10.20-as frissítéssel kaptuk meg, de a 11.00-ással már ki is került. Eldobásával kör alakú pajzsot vonunk az adott terület köré, amely 30 másodpercig tart, és képtelenség lövedékekkel áthatolni rajta belülről és kívülről egyaránt. 

A Balloons a 6.21-es update során adták a játékhoz, majd a 9.00-ás alatt vették ki. A lufik használója képes a mennyiségük szabályozásával, a kedve szerint növelni az ugrási magasságát sőt, repülni is. Nagyon sok helyzetben hasznos lehet, azonban könnyű célponttá tesz minket, valamint könnyedén kilőhető – elég csupán egy találat bármely fegyverből.

A hétvége folyamán próbáljátok ki mind a két tárgyat, majd később támogassátok a számotokra szimpatikusabbat, hogy az visszatérhessen hosszabb időre.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted melyik jobb?

  • 33 %
  • 67 %