Két játékossal kevesebb a Fnatic, de még mindig nem nulláról építik újjá magukat

Most legalább az időzítést eltalálták, a lehető legjobbkor keresnek új játékosokat. Talán még találhatnak is valakiket.

Évek óta nincs jó szezonja a Fnatic-szurkolóknak. 2019 végén és 2020 elején úgy tűnt, hogy végre összeállt egy jó csapat az FNC zászlaja alatt, de az sem működött hosszútávon. Most már hónapok óta beugrókkal és próbaidős játékosokkal próbálkoznak, de ez sem jött be. A csapat is érezte, hogy ez így nem mehet tovább és meg is tették az első szükséges lépéseket.

ALEX és Poizon immár nem a Fnatic játékosai, a svéd csapat mindkét játékost kispadra tette. Peppzor is visszatér a Fnatic Risingba, a csapat utánpótlás alakulatába. Így mindössze két játékosra fogyatkozott a Fnatic, arra a KRiMZre és meziire, akik tavaly a nehézségek ellenére is kielégítő teljesítményt tudtak letenni az asztalra.

Persze az ő sorsuk sem biztos még, az hogy most nem tették ki őket, nem jelenti azt, hogy nem is fogják. Lehet jobb is lenne, ha a Fnatic úgy döntene, hogy teljesen nulláról építi újjá önmagát.

A Fnatic jelenlegi felállása:

  • Freddy "KRiMZ" Johansson
  • William "mezii" Merriman
  • Jamie "keita" Hall (edző)

Ma este vége a Majornek, jövő héttől pedig biztosan beindulnak az átigazolások. A Fnatic most végre a legjobb pillanatban épít új csapatot, már csak az kérdéses, hogy vajon kiket szerezhetnek meg?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!