18

Elmúltál már 18 éves?


/
ReXx: Szoros 4-5 pályás mérkőzésre számítunk az ONYX ellen

ReXx: Szoros 4-5 pályás mérkőzésre számítunk az ONYX ellen

Ismét PLG-meccsen szurkolhatunk az este, ráadásul most az ONYX lesz az ellenfelük!

Pont egy héttel ezelőtt találkozott a Team Plague és a Lenovo Legion Honvéd a Tippmixpro CS:GO Masters második szezonjában, a meccs pedig talán többek meglepetésére, de Team Plague győzelmet hozott.

Papíron talán az LLH tűnt erősebbnek, de gevvéék tökéletesen bebizonyították, hogy felesleges a papírforma alapján megítélni meccseket, sima 3-0-ás győzelmet arattak a Lenovo Legion Honvéd fölött, most pedig már az ONYX elleni összecsapásukat várják. Kora este kezdődik a meccs, de előtte még beszélgettünk pár percet Varga "ReXx" Somával.

Esport1.hu: Gratulálunk a Lenovo Legion Honvéd elleni győzelemhez! Az első pályán hátrányból jöttetek vissza a meccsbe, majd két pályán is különösebb probléma nélkül nyertetek. Erre számítottatok? Milyennek ítéled a saját játékotokat?

ReXx: Hasonló eredményre számítottunk, Mirage elején kicsit össze kellett rázódnia a csapatnak, de szerencsére ez a meccs végére sikerült is. A játékunk az zökkenőmentesen ment, illetve a kommunikáció is rendben volt és jó hangulatban játszottuk végig a 3 pályát.

Esport1.hu: A csapatban a magyar játékosok mellett két bolgár is helyet kapott. Egy korábbi interjúnkban coolio is kiemelte popovot, a Plague új irányítóját. Hogyan jött létre ez az ötös? Csak alkalmi dolog vagy elképzelhető, hogy lesz folytatása ennek?

ReXx: A csapat alappillére a tavalyi Linkdown lineupm egy két enyhe változtatással. Popovnak van csapata, így ha úgy nézzük alkalmi felállás, de próbálunk minden magyar rendezvényen hasonló lineupal megjelenni.

Esport1.hu: Kérlek mesélj arról, hogyan zajlik a felkészülésetek! Gondot okoz, hogy nem magyarul kommunikáltok a csapatban? Milyen a csapatmorál?

ReXx: A kommunikáció gördülékeny, egyszerre 3 nyelven kommunikálunk mindenki mindenféle nyelven beszél a másikhoz, ahogy éppen kijön a lépés. A csapatmorál kiváló, gevve is gyorsan megbarátkozott a bolgár srácokkal, jó hangulatba telnek a meccsek.

Esport1.hu: A formátum szerint ezen a versenyen végig Bo5 van, ami nem sok lehetőséget ad a válogatásra, ennek többen is hangot adtak a napokban a közösségből. Hogyan készültök pályákkal?

ReXx: Minden egyes pályára fel vagyunk készülve, de nekünk ez a formátum kicsit zavaró, mivel a 5 pályás mérkőzések hosszúra húzódhatnak. De minden meccsre 3 pályával számolunk.

Esport1.hu: Egyetlen győzelemre vagytok a továbbjutástól a TippmixPro CS:GO Masters-en, legközelebb az egyik favorit, az ONYX ellen játszotok. Mit gondolsz róluk?

ReXx: Nagyon jó csapatuk, így msN nélkül talán még erősebbek is. Szoros 4-5 pályás mérkőzésre számítunk, de reméljük mi jövünk ki majd szerencsésebben a párharcból.

Esport1.hu: Milyen célt tűztetik ki magatok elé a versenyre?

ReXx: Tavalyi eredményünkből kiindulva reméljük idén is sikerül minimum a 2. helyet elhoznunk, tehát ez a célkitűzés is, de 3. helyen se lennénk csalódottak.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!