Akár konzolra se lehet szükségünk az Xbox legújabb, grandiózus projektje alapján

Akár konzolra se lehet szükségünk az Xbox legújabb, grandiózus projektje alapján

Partnerséget kötött a Microsoft és a Samsung.

Új, közös projektről rántotta le a leplet a Microsoft és a Samsung. Előbbinek a terve ugyanis, hogy újabb szintre lép a felhő alapú gaming szolgáltatásban, ebben működik majd együtt a Samsunggal. A terv ugyanis az Xbox Everywhere megvalósítása, amelynek keretein belül akár konzolra se lesz szükségünk a játékhoz.

Az ígéretek szerint a következő 12 hónapon belül számíthatunk a szolgáltatás élessé válására, amelynek keretein belül az Xbox Game Pass könyvtárához is hozzáférnének az előfizetők. Ha pedig ráadásul Samsung okostévével is rendelkeznek, mindehhez még külső hardverre se lesz szükség, az egyezség ugyanis erre is kiterjed: ezen készülékekre készülne egy alkalmazás, amelyen keresztül tudnánk játszani a játékokkal.

Ennek a kezdeményezésnek az első lépéseként ugyan egy kisebb trükkel, de térhetett vissza a Fortnite iOS-re. Mindenesetre kíváncsian várjuk, mi is fog kisülni ebből a történetből, amely egy új szintre is emelheti a felhő alapú gamingpiacot.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te ki fogod próbálni a szolgáltatást, ha élessé válik?

Üzlet - GPS-nyomkövetővel a család biztonságáért (x)

Mobiltelefonok, tabletek, okosórák - egyre több olyan eszköz jelenik meg, amely a számítástechnikát apró, mobil formában teszi elérhetővé, hogy aztán megkönnyítse és biztonságosabbá tegye a mindennapi életünket.

Üzlet - Mitől lesz egyedi ízvilágú a kávé?

Sportolóként te is iszol kávét? Tudtad, hogy a számtalan kávécserje közül mindössze kettőből készítenek kávét? Az arabicából és a robustából. A kávécserje típusa, a feldolgozás, illetve a pörkölés adja a kávészemek egyedi aromáját.