Az IEM Dallas helyszínén mutatta be első videókártyáját az Intel

Az IEM Dallas helyszínén mutatta be első videókártyáját az Intel

Az egyik csarnokban állították ki az eszközt.

Továbbra sem tudunk mást csinálni, mint várni az Intel első, Arc Alchemist-sorozatú videókártyáinak megjelenésére. Az elmúlt hetekben az Intel csendben volt az eszköz kapcsán – és a pletykák szerint nyár vége előtt ne is nagyon számítsunk rá –, a hétvégén véget ért Intel Extreme Masters dallasi tornáján egy valódi példányt állítottak ki belőle.

A kártyáról specifikációkat nem tudhattunk meg, mindösszesen fizikai kinézetében csodálhatták meg a kilátogatók. A fotók alapján azt sajnos nem tudtuk meg, milyen kimeneti csatlakozókkal is fog rendelkezni a kártya, viszont egy 6 és 8 pines csatlakozó felfedezhető rajta.

Azt továbbra se tudjuk, mikor jelenik meg a kártya. A legvalószínűbb időpont augusztus, az időt pedig már csak azért sem érdemes húzni, mert az Nvidia és az AMD a tervek szerint még az idén piacra dobná saját kártyájuk következő generációs változatát. Pletykák szerint maga a hardver készen áll, a késés okai között szoftveres, vagy driver problémákat kell keresni.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!