IEM Köln: Az utolsó pillanatban cserél a BIG

IEM Köln: Az utolsó pillanatban cserél a BIG

Szerinted mire lehet így képes a BIG?

Óriási formában van a BIG, ezt nemrég bizonyították a Roobet versenyén is, ahol olyan csapatokat utasítottak maguk mögé, mint a Cloud9 vagy a FaZe és végül a torna a német csapat győzelmével zárult. SyrsoN érdemelte ki az MVP-díjat, ez a siker pedig nem is jöhetett volna jobbkor, éppen a holnap kezdődő IEM Köln előtt kaptak egy kis magabiztosságot és sikerélményt.

Ráadásul Kölnben is pont az a felállás játszik majd, mint a Roobeten! Josef "faveN" Baumann sajnos még mindig beteg, így a helyére a március óta a BIG Academy alakulatában játszó Nils "k1to" Gruhne ugrik majd be. K1tonak ez már a sokadik beugrása idén, a Pinnacle Cupon Krimbo helyett játszott, a BLAST Premier Spring Final alatt gob b helyett vállalta magára az edzői feladatokat, a Roobet alatt pedig ugyancsak faveN helyén játszott.

Eddig remekül helytállt és a szurkolók bíznak benne, hogy a BIG számára hazai pályának számító Kölnben is remekelni fog úgy k1to, ahogy az egész csapat is. A csere miatt frissítettük az IEM Kölnre összeállított, a cseréket és beugrókat tömörítő listánkat, amit itt értek el.

Az IEM Köln július 5-én kezdődik majd és egészen 17-ig tart. A meccseket élőben, magyar nyelven követheted majd az esport1tv Twitch csatornán.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!