Hirdetés

2024-től nem lesz Inter az EA Sports FIFA sportjátékában

Akkor már EA Sports FC néven jelenik meg az új játékuk, de az biztos, hogy az egyik olasz sztárcsapat nem kap helyet benne.

Esport1 Podcast

ANA, az attraktív robotlány esete a…

Hirdetés

Ez pedig annak köszönhető, hogy a Konami megint aktivizálta magát. Azt ne felejtsük el, hogy a Juventust már sikerült elhappolniuk a nagy riválistól korábban, de ennek vége, hiszen a zebrák visszatérnek az EA Sports játékába, azonban a Seria A egy másik sztárcsapata 2024-től köszön el a redwoodiaktól. Az Inter és a Konami által között exkluzív szerződés értelmében másfél év múlva csak az eFootballban lesz látható a kék-fekete együttes, melyet egy sajtótájékoztató keretein belül jelentettek be.

Sok minden viszont nem változik majd, kivéve, hogy az olasz klub neve nem jelenhet meg az EA játékában. A Juventus esetében ez azt jelentette, hogy Piemonte Calcioként lehetett rákeresni csapatra, miközben a stadionjuk, mezük és logójuk sem az eredeti formában volt látható. A játékosok viszont eredetiek voltak és a kinézetüket sem kellett módosítaniuk, így alighanem ez az Inter esetében is nagyon hasonló módon történik majd. Az EA-nek egyébként még mindig legalább 14 csapat licensze megvan a Seria A-ból, tehát jelenleg még nem kell aggódniuk az olasz bajnokság és ezáltal az itáliai rajongók miatt. Ez lehet a következő évek egyik nagy harca egyébként, hiszen a FIFA és az EA között megszakadt az együttműködés, így utóbbi cég kénytelen nevet változtatnia a három évtizede töretlen népszerűségnek örvendő sikerjátékuknál. Viszont, ha a Konami még nagyobb szeletet szeretne hasítani a nemzetközi piacból, akkor jóval több csapattal, esetleg bajnoksággal kellene ilyen partnerséget kötniük, de ez még a jövő zenéje, hogy miként alakul a két nagy szereplő között.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés