Joseph Quinn és a Metallica együtt jammelt a Lollapalooza fesztiválon

Az angol színészt ráadásul meglepték a sorozatbéli gitárjával is. 

A Stranger Things negyedik évada minden tekintetben jól sikerült, mivel a közönség és a kritikusok is imádták, a Duffer testvérek pedig nagyjából úgy lehetnek most, mint D.B. Weiss és David Benioff a Trónok harca hatodik felvonásának végén, vagyis nagyjából azt csinálnak majd Hollywoodban, amit akarnak. A rivaldafényből szerencsére a szereplőknek is jócskán kijut és a népszerűség hullámait talán az Eddie Munson karakterét életre keltő Joseph Quinn lovagolja meg a legjobban, akinek az utolsó részes epikus gitárszólója még a Metallica figyelmét is felkeltette. 

A fiatal angol színész nemrég egyébként ismét az Egyesült Államokba látogatott egy TV interjú kedvéért, ráadásul volt ideje elugrani a Lollapalooza zenei fesztiválra is, ahol végre személyesen is összefutott a bandával. A képek tanulsága szerint a találkozó remekül sikerült és a zenekar meglepte Quinnt a sorozatbéli gitárjának limitált kiadású másával, amit alá is írtak neki. Ezen kívül volt idő egy kis jammelésre is James Hetfieldékkel is és a színész élőben bizonyította, hogy akár beugrós is lehetne a bandában. A találkozásról és a zenélésről készült felvételt az alábbi bejegyzésben tudjátok megtekinteni. 

A Stranger Things előreláthatólag még egy évaddal visszatér majd a Netflix képernyőjére, a rajongók pedig szinte követelik, hogy a Duffer testvérek valahogy hozzák vissza Eddie karakterét. Egyes teóriák szerint erre nagy esély van, mondjuk kinézem az alkotókból, hogy nem támasztják fel a szereplőt, mondván megvolt a nagy fináléja és a csúcson kell abbahagyni. Szerintetek visszatérhet még a Hellfire Club vezetője? 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!