Japán színészekkel és japán nyelven forgatnák a Ghost of Tsushima filmet

Japán színészekkel és japán nyelven forgatnák a Ghost of Tsushima filmet

A John Wick szériáért felelős Chad Stahelski abszolút autentikus élményt szeretne, a Sony-nak pedig tetszik az ötlet.

Jópár éve kisebb meglepetésként jött a hír, hogy a Sony sikerjátékának számító Ghost of Tsushimából filmadaptáció készül, a rendezői székbe pedig a John Wick szériát is dirigáló Chad Stahelski ül. Ezután a projekt kissé álomba merül, jött ugyanis a filmipari válságot előidéző koronavírus világjárvány, pár hónapja viszont kaptunk egy kisebb infómorzsát arról, hogy ki jegyzi majd a szövegkönyvet. 

A film nemrég ismét a figyelem középpontjába került, ugyanis a Collider készített egy igencsak velős interjút Stahelskivel, ahol rendkívül érdekes dolgok derültek ki a szakember terveivel kapcsolatban. Először is, a film vizuálisan lenyűgöző lesz és a főszereplő adja majd az egész alkotás alappillérét, plusz benne van a pakliban, hogy teljes egészében Japán színészekkel és japán nyelven forgatják majd a maximális autentikus élmény érdekében. 

„Tsushima szigetének Mongol megszállása egy abszolút japán dolog, ezért helyi színészeket szeretnék, akik eredeti nyelven fognak játszani. A Sony-nak tetszik az ötlet és teljes támogatásáról biztosított minket az elképzeléssel kapcsolatban. 16 éves korom óta járok az országba és izgalmas lesz kipróbálni, hogyan fogom tudni a saját gondolkodásmódomat összeegyeztetni a helyi mentalitással úgy, hogy azt a nyugati közönség is értékelni tudja majd." - nyilatkozta a rendező.

Stahelski egyelőre egyébként elég elfoglalt, hiszen készülőben van a John Wick 4-ik része, továbbá a Lionsgate által tervezgetett Hegylakó-reboot is az ő keze nyomát viseli, szóval a Tsushimára valószínűleg még éveket kell várnunk. A jó munkához persze idő kell, plusz Róma sem egy nap alatt épült fel, ezért csak remélni tudjuk, hogy a film legalább olyan minőségi alkotás lesz, mint a játék volt. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!