XTQZZZ sosem látta még NiKot ellenkezni az irányító elképzeléseivel

XTQZZZ sosem látta még NiKot ellenkezni az irányító elképzeléseivel

A G2 edzője cáfolta a NiKo megítélésével kapcsolatos vádakat, amelyek szerint egyszerűen nem lehet vele együtt dolgozni.

A BLAST Premier őszi csoportköre előtt bootcampre vonult az új G2-felállás. Az őszi szezon kezdetén a csapat edzője adott interjút a HLTV-nek. XTQZZZ ebben többek között jks és HooXi leigazolásáról, Aleksib és JACKZ eltávolításáról, valamint az ezek mögött húzódó érvekről beszélt. De részletes reakcióban cáfolta a közösség által felhozott vádakat is, miszerint NiKo egyszemélyben dönt a felállásról, egoista, irányítani akar, kötözködő és úgy általában nehéz vele dolgozni, megfelelni neki, amivel mindenki mást hátráltat.

Aleksib és JACKZ kirakásáról

„Aleksinek megvannak a maga elképzelései a játék megközelítéséről és ez szerintem számos csapathoz illeszkedik, de nem a miénkhez. A játékosaink az egyéni játékuk köré fejlesztett játékstílust igényelnek és valamiféle szabadságot. Aleksinek sokkal struktúráltabb a megközelítése, miközben én több lehetőséget adok a játékosoknak saját maguk kifejezésére.

Ami JACKZet illeti, kihívásba ütköztünk, amikor olyan pozícióba akartuk tenni, amiben minden kvalitását ki tudta volna fejezni. Olyan szerepekben és pozíciókban használtuk őt, amelyek nem illeszkedtek hozzá és eközben korlátokba ütköztünk, amikor a csapaton belüli attribútumokat akartuk kihasználni.”

XTQZZZ és Aleksib nézeteltéréséről

„Az első hat hónapban igyekeztem igazodni hozzá és megadni Aleksinek az IGL szerephez szükséges teret. Próbáltam megérteni őt és kényelmesebbé tenni a dolgát. Mindketten hajlandóak voltunk közös nevezőt találni, de amikor az elképzelések túl különbözőek, akkor az akarat nem elég. Viszont sohasem volt olyan vita köztünk, egyszerűen mindketten úgy éreztük, hogy nem egyeznek a játékkal kapcsolatos meggyőződéseink. Én egy sokkal konzisztensebb megközelítést akartam, a játékosaink tulajdonságai alapján és ami sokkal közelebb áll a jelenlegi metához.”

HooXiról és jks-ről

„HooXi sokkal közelebb áll ahhoz, amit a csapatunk igényel. Hosszú beszélgetések előzték meg ezt a választást és a gondolkodása, a munkája vagy éppen a játékstílus, amit elképzel, segíthet nekünk egymás gyors megértésében a játékon belül.

Ami jks-t illeti, ez egészen egyszerű, hiányzott egy erős anchor játékos és ő ilyen. Mindig is érdekelt engem ő és az összeszedettsége segíteni fog a körök befejezésében. Természetesen egy ideje nem volt már csapatban, de keményen dolgozik és bizonyította, hogy nyitott az új dolgokra. Ezt kerestem, nyitottságot.”

NiKoról és a negatív megítéléséről

„Igen, olvastam mindent és nem tudok mit mondani Nikola múltbéli hibáiról. De mióta csatlakoztam a G2-hoz, minden alaptalan, amit hallani róla és ez távol áll attól, ahogyan mi működünk. Nikola nem döntött az előző csapat cseréiről és ez igaz a mostanira is. A stáb hozta meg a döntést. Ő egy sztárjátékos és ez erős karakterrel, ambícióval és akarattal jár, trófeákat akar. Könnyű őt edzeni? Nem mindig, de az eddig menedzselt játékosaim 95%-a ilyen volt.

Sosem láttam Nikolától, hogy át akarná venni az irányítást, ahogyan azt sem láttam tőle, hogy ellenkezne az IGL elképzelésével. Azt hallom, rá kellene szólni, hogy fogja be a száját. Miért kellene ezt tenni? Miért kellene azt mondani neki, ne adjon ötleteket, amikor nincsenek megoldásaink? Azt kellene mondani neki, hogy fogja be, mert jót akar a csapatnak? Én egy olyan srácot láttam az elmúlt hat hónapban, aki elsőként ugrik és áldozza fel magát a csapattársaiért. Ezt nem engedem neki többé, mert egy ilyen játékosnak nem szabadna így játszania.

Csak azért bírálunk egy játékost, mert kimutatja a frusztrációját a kamerán, leginkább saját magával szemben. Talán ő lenne az egyetlen játékos, aki ezt csinálja? És akkor, a meccsek amiket állítólag eldobunk, ez nem az ő érkezése óta van így a G2-nál, már azelőtt is jelen volt. A mostani figyelem Nikola körül valószínűleg a múltjához köthető, mert a FaZe sokat nyer most és ez nem így volt korábban.

Minden csapat egyedi és nem lehet azt gondolni, hogy egy játékos a probléma. Hogyan másképp tudnád megmagyarázni azt, hogy miután otthagyta a FaZe-t ők még egy éven át szenvedtek, miközben NiKo a Stockholm Major döntőjéig jutott. Ez a kohézióról, a folyamatról, a dinamikáról és a munkáról szól. Mint mindenki más, ő is ember és vannak még területek, ahol fejlődnie kell, de én tapasztaltam ennél sokkal rosszabbat is már.”

A csapatmorálról, JACKZ játékon kívüli szerepéről

„Ez a legnagyobb kérdés a számomra. Néhányunknak többet kell beletennie, mindenkinek hozzá kell adnia a légkörhöz és a csapaton belüli hangulathoz. Eddig könnyű volt, JACKZ mindannyiunkat cipelt magával, jó ebben. Mostantól mindenki felelőssége, hogy tegyen hozzá valamit.”

m0NESYről

„Büszke vagyok Ilyára. Fiatal, a geopolitikai helyzet miatt távol van a csaladjától mióta csatlakozott hozzánk és a G2-hoz, az első tier 1 csapatához. Hatalmasak az elvárások felé és teljesít. Büszke lehet magára és arra, hogy mennyit nőtt emberként is.

A csapatjátékból már nagyon sokat megért, mostantól az AWP-zésére és a hatására fogunk figyelni, különösképp a clutchokon kívül. Sokkal proaktívabbnak és felelősségteljesebbnek akarjuk látni, így lesz konzisztensebb sniperként. Úgy érzem, eddig túlzottan visszafogtuk, ideje szabadjára engedni őt.”

Borítókép: HLTV/brcho
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!