Néhány napja még úgy tűnt megvalósul, mégis meghiúsulhat az EA felvásárlása

Néhány napja még úgy tűnt megvalósul, mégis meghiúsulhat az EA felvásárlása

Úgy tűnik, mégsem valósul meg a grandiózus üzlet.

A hónap elején felrepült a hír, miszerint több óriáscég is versenyben van azért, hogy felvásárolja az Electronic Artsot. Nem egy újkeletű tendencia ez, egyre többen törnek be a videojáték-iparba, így nem lepődtünk meg azon sem, amikor az Amazon bejelentkezett az EA-ért. Néhány napja aztán felerősödtek a pletykák, és néhány bennfentes tudni vélte, hogy napokon belül bejelentik az üzletet. Azonban történt egy kisebb kavarodás, és többen cáfolták az értesüléseket. De mi lehet az igazság?

Az USA Today a GLHF forrásaira hivatkozva hozta le pénteken, hogy az Amazon hivatalos ajánlatot tesz az EA-ért, és az üzlet már a küszöbön áll. Néhány órával később az USA Todaynek azonban frissítenie kellett a bejegyzését, mert videójátékos tartalmi partnerük, a GLHF „a szerkesztőségi alapelveket megsértve, névtelen és ellenőrizetlen forrásokra hivatkozva” hozta le a hírt. Tehát a busz alá lökték a partnerüket, amely mellett nem ment el szó nélkül a megbízható iparági bennfentes, Jason Schreier sem. Az új bejegyzés szerint „az Amazon várhatóan nem tesz ajánlatot az EA-re". A GLHF pedig úgy számolt be a történetről, hogy „nem tisztázott, hogy létre jön-e az üzlet", azonban semmi nem utal rá a posztjukban, hogy az eredeti információ tőlük származna. Ezt Schreier „bizarr fordulatnak nevezte".

Az eredeti hírre az EA részvényei kilőttek, egy ponton 15%-kal emelkedett az értékük. Nem telt el azonban sok idő, amíg a CNBC tőzsdei csapata lehűtötte a kedélyeket, és kijelentette, hogy nem lesz üzlet. Az egyik riporter, David Faber úgy fogalmazott, „Nem, ez ma nem fog megtörténni. Kivéve, ha azoknak az embereknek, akik korábban részt vettek a tárgyalásokon, fogalmuk sincs róla".

Ez persze nem jelenti azt, hogy később sem valósul meg az üzlet, ha nem is az Amazon részéről, de más vállalatbirodalom tehet még ajánlatot. Nem egyszer láttuk már, hogy a „semmiből" jelentenek be felvásárlásokat, mert nem mindig szivárog ki előre ez az információ. Azt, hogy mi lesz az EA sorsa, egyelőre tehát nem tudni.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted független marad az EA?

  • 20 %
  • 80 %