LEC: Olyat vitt véghez a MAD Lions, amit még európai csapat soha

LEC: Olyat vitt véghez a MAD Lions, amit még európai csapat soha

Folytatja nagy menetelését a Fnatic.

A történelem során eddig egyetlen egy alkalommal fordult elő olyan furcsa helyzet, hogy egy csapat megnyert Bo5-ös széria nélkül kvalifikált a Worldsre. 2019-ben a Griffin megnyerte az LCK tavaszi és nyári alapszakaszát is, hogy mindkét szezon döntőjében kapituláljanak az SKT elleni párharcban. Tarzanék ennek ellenére kijutottak a League of Legends-világbajnokságra, mivel rengeteg bajnoki pontot szereztek. 2022-ben a MAD Lions be sem jutott a rájátszásba tavasszal, nyáron a harmadik kiemelést szerezték meg a rájátszásban, de ennyi pont elég volt ahhoz, hogy Nisqyék ott legyenek a vb-n. Ilyen előzmények után kissé váratlanul érte a rajongókat, hogy sem a Rogue-ot, sem a Fnaticot nem tudta legyőzni a 2021-es év legjobb LEC-csapata. A Fnatic könnyedén gázolt át ellenfelén, így ott lesznek Malmőben, ahol a Rogue-gal néznek farkasszemet szombaton.

MAD Lions vs Fnatic (1-3)

Kísértetiesen emlékeztetett ez a széria a G2 Esports vs Misfits Gaming párharcra. Vetheóék csak a második meccsen játszottak igazán jól, azonban akkor simán megverték a G2-t. A MAD tegnap szintén csak egy meccsen nyújtott igazán értékelhető teljesítményt, akkor azonban stompolták a Fnaticot. A spanyol dzsungelesek rivalizálásából Razork sokkal jobban jött ki, az alsó ösvényen Upset megleckéztette UNF0RGIVENt. Armut hiába lubickolt Aatroxszal, ez nem volt elég ahhoz, hogy egy győzelemnél több kerüljön az Oroszlánok neve mellé. A kieséses szakaszban eddig nem tudtak hibázni YamatoCannonék, eddig ők dominálják az alsó ági Bo5-öket.

 

Hiába került a KIA All-Pro Team #1 ötösébe négy MAD Lions-játékos, hiába övék volt a szavazatok alapján a legjobb edzői stáb, hiába kapta meg Nisqy az MVP-címet, a két elbukott Bo5 elég csúnyán mutat az eredménylistán.

 OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted melyik európai csapat jut a legmesszebb a Worldsön?