LoL: Nagyon nehéz helyzetből várják az európai csapatok a vb-t

LoL: Nagyon nehéz helyzetből várják az európai csapatok a vb-t

Kisorsolták a világbajnokság csoportjait.

Véget értek a regionális bajnokságok, tegnap este megkoronázták az LEC-ben a Rogue-t, az LCS-ben a Cloud9-t, ezzel teljessé vált a mezőny, és az, hogy ki melyik kalapba kerül a világbajnokságon. Éppen ezért az amerikai döntő után megtartották a csoportok sorsolását. Kik mellé került a négy LEC-gárda?

Az a szabály, hogy egy régióból két klub nem kerülhet össze a csoportkörök során. Az LEC-ből a Fnatic és a MAD Lions a play-inből kezd, míg a Rogue és a G2 a főeseményen lép először pályára. Az pedig a sorsolás után megállapítható, hogy egyik együttesnek sem lesz könnyű dolga.

A legjobb helyzetben talán a Fnatic van, ugyanis a selejtező A csoportjában kapott helyett a tajvani második Beyong Gaming, a japán bajnok DetonatioN FocusMe, az LCS-bronzérmes Evil Geniuses, az ausztrál első Chiefs Esports Club és a brazil aranyérmes LOUD mellett. A MAD Lions útja már küzdelmesebb lesz, ugyanis az MSI-győztes Royal Never Give Up és a koreai negyedik DRX is a hatosában szerepel, de a Mid-Season Invitational alapján a Saigon Buffalo is kemény ellenfél lesz.

Ami a főeseményt illeti, még nem teljes a mezőny, hiszen a play-inből négy csapat csatlakozik majd. Az már biztos, hogy abban az esetben, ha a DRX és az RNG bejut ide, akkor előbbi a C, utóbbi D kvartettben szerepel. A kínai és koreai csapatok minden csoportban favoritnak számítanak, – elég például a FunPlus Phoenix tavalyi máig érthetetlen leolvadására gondolni –, de egyáltalán nem verhetetlenek. Az A és B kvartettben mindkét régió szerepel, így az LCS-bajnok C9 és az LEC-döntőn alulteljesítő G2 is nagyon nehéz helyzetben van, extrát kell nyújtaniuk, ha tovább szeretnének jutni a kieséses szakaszba. A Rogue a pontok alapján kijutó, az LPL-döntőben alulmaradó Top Esportscal és a vietnami bajnok GAM Esportcal csap össze a C csoportban, valamint a DRX a továbbjutása esetén ide kerülne, így a MAD Lions egy nagy szívességet tehet riválisának, ha a koreaiakat kipottyantaná a play-in során.

Te kinek szurkolsz a világbajnokságon?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted hány európai csapat jut el a fő esemény kieséses szakaszába?

  • 0 %
  • 59 %
  • 41 %
  • 0 %
  • 0 %