LEC: Pentakill és egy történelmi győzelem a fináléban!

LEC: Pentakill és egy történelmi győzelem a fináléban!

A malmői közönség történelmi győzelmet láthatott az LEC 2022-es nyári döntőjében.

Elképesztően magabiztosak voltak a G2 Esports játékosai a döntő előtti Bo5-ös szériákban. CaPsék először a Misfits Gaminget, majd a Rogue együttesét döngölték bele a Szurdokba, így 6-1-es eredménnyel érkeztek Malmőbe. A Rogue ezzel szemben megizzadt a MAD Lions legénysége ellen, majd alsó ágról, a Fnaticon keresztül vezetett az ösvény oda, ahova tavasszal már eljutottak. Ilyen előjelekkel várhatták a szériát a csapatok, de ami történt szeptember 11-én 17:00-tól Svédországban, arra még évekig emlékeznek majd a LoL-rajongók.

Rogue vs G2 Esports (3-0)

Repülőrajtot vett a Rogue, pedig nem bízta a véletlenre a draftot a címvédő. Odoamne ellenválasztást kapott, az alsó ösvényen Draven és Renata sorakozott fel Compékkal szemben. Hiába haladtak fej-fej mellett a csapatok az első 15 percben, a célpontok és egy-két remek catch után a "Zsiványok" kerültek előnybe. A 31. percben már dőlt a G2 Nexusa, Comp az utolsó harcban megszerezte a rájátszásban második Pentakilljét, ezt most Rekklesnek ajánlotta fel.

A visszavágón maradt kék oldalon a G2, azonban ez nem segített rajtuk. Comp és Trymbi kiválasztott egy olyan duót, amit csak tőlük várhattak a nézők. Caitlyn lövöldözte a headshotokat, azonban Flakkedéknek így is volt esélye a fordításra. Végül egy remek Baron-hívással Malrang és Comp megnyerte a mérkőzést a Rogue-nak, így mindenki legnagyobb meglepetésére a Rogue vezetett 2-0-ra az első adok-kapok után.

Dylan Falco úgy döntött, hogy itt az ideje váltani, vörös oldalra ültette le játékosait. Hiába azonban a térfélcsere, nem változott a játék képe, sőt. Az első vért megszerezte caPs a középső ösvényen, hogy utána teljesen átvegye az irányítást a Szurdok felett a trónkövetelő. Malrang Jarvanjának vezetésével elkezdtek záporozni a killek a Rogue oldalára. A 24. percben a Baron Nashort is megszerezte a kék oldali együttes, miután Jankos elég értelmetlen halált gyűjtött be ismételten izolált célpontként. Óriási volt az aranykülönbség miden és boton, de a G2 nem adta könnyen oda a mindent eldöntő győzelmet riválisának. De az elkerülhetetlent, nem lehetett elkerülni.

  • Végül hazai közönség előtt felült a trónra Larssen
  • Odoamne hét év után először tudta behúzni az Európa Bajnokságot, pedig hány döntőt megjárt már a veterán topos
  • Malrang első évében bajnoki címet ünnepelhetett
  • Comp halál nélkül hozta le az egész szériát, ezzel bezsebelte az MVP-címet
  • Trymbi meg a szíve és hangja volt a csapatnak, amelyik neve ötödikként került fel a trófeára (Fnatic, Alliance, G2 Esports, MAD Lions)

 

 OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted ki volt a széria legjobb játékosa?