Ezt kell tudnod a K&H MNEB CS:GO Kupa rájátszásáról

Ezt kell tudnod a K&H MNEB CS:GO Kupa rájátszásáról

8 csapat, 8 játéknap és 1,2 millió forint – ez a K&H MNEB CS:GO Kupa.

A selejtezők végeztével eljött az idő, hogy beszálljanak a meghívott csapatok is a K&H MNEB CS:GO Kupa küzdelmeibe. A ma induló, nyolc játéknapon át tartó rájátszásban a kvalik legjobbjai, azaz az Illés Akadémia Spirit, a carokann, a MIX és a bullpeek- négy csapatot próbál majd felülmúlni: az ONYXot, a Budapest Five-ot, a Békéscsabai E-sport Egyesületet és a Lenovo Legion Honvédet. A tét nem kevés, a győztes ugyanis 1,2 millió forint oroszlánrészét viheti haza a végén!

Ez történt eddig

Az első selejtezőn gbkék carokann nevű csapata nyert, a második kvalin pedig az Illés Akadémia Spirit lett az első, így a két csapat holtversenyben a tabella élén állt 110-110 ponttal. A harmadik selejtezőn a két éllovas találkozott össze a döntőben, ahol a carokann szerezte meg második győzelmét és ezzel az első biztos továbbjutók is lettek egyben.

A negyedik selejtezőhöz érve a csapatok nagyobb részének már csak matematikai esélye volt a továbbjutásra, így többen is távolmaradtak a vasárnapi eseménytől. Velük tartott a carokann is, akiknek már csak a top 4-en belüli helyezésüket befolyásolta volna a szereplés. Ennek a körülménynek, valamint a jó játéknak köszönhetően a bullpeek- is csatlakozhatott a selejtezők győztesei közé. Az Illés Akadémia Spirit pedig egy 3. hellyel biztosította az összesített első helyét a tabellán. A MIX a konzisztens játékának köszönhetően érhette el a 4. helyet.

Közvetítés, menetrend

A K&H MNEB CS:GO Kupát az Esport1TV Twitch csatornáján, valamint az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén követhetitek élőben a szakértői stábunk tolmácsolásában az alábbi menetrend szerint:

10.03. - hétfő
18:00 - ONYX vs MIX
20:30 - Budapest Five vs Illés Akadémia Spirit

10.04. - kedd
18:00 - Lenovo Legion Honvéd vs carokann
20:30 - Békéscsabai E-sport Egyesület vs bullpeek-

10.05. - szerda
18:00 - Felső ági elődöntő
20:30 - Felső ági elődöntő

10.07. - péntek
18:00 - Alsóág első kör
20:30 - Alsóág első kör

10.08. - szombat
17:00Alsóág második kör
19:30 - Alsóág második kör

10.09. - vasárnap
17:00 - Felső ági döntő
19:30 - Alsóág harmadik kör

10.11. - kedd
18:00 - Alsó ági döntő

10.12. - szerda
18:00 - Nagy döntő

A K&H MNEB kiemelt támogatója a Digitális Jólét Program és az MI Kihívás.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!