Top 5: A világ legnépszerűbb, legizgalmasabb e-sportjátékai

A Pongtól kezdve az Atarin és a PlayStationön át egészen napjaink gaming és e-sport világáig! Cikkünk végén látványos retró infógrafikán látható az e-sport és a gaming 50 éves fejlődése.

Csütörtök van, ami már kispéntek, a kispéntek pedig már-már kisszombat, vagyis szinte már hétvége van. Ezen a vidám napon pedig kezdjük egy kis játékkal aktuális témánkat. Mi a közös a következőkben: Alice Cooper School's Out albumának kiadása, a Los Angeles Lakers 6. NBA bajnoki címe, A Keresztapa c. film premierje és az első LAN-on tartott virtuális sportesemény, azaz az első e-sport LAN? Hagyok időt találgatni picit.

A válasz a dátum, 1972. Mindegyik esemény 50 évvel ezelőtt történt és bár éjjel-nappal szívesen hallgatok Alice Coopert, ezen a héten az e-sport születésnapját ünnepeljük és ha hiszitek ha nem, ehhez még az űrversenynek is köze volt. A teljes sztorival itt ismerkedhettek meg. Most pedig vegyük sorrendbe azokat a játékokat, melyek vagy hosszú évek óta alakítják már az e-sport világot vagy éppen az ezerből egy szerencsés alkalmat megragadva újoncként tudtak berobbanni a legnagyobbak közé. Íme az öt legnépszerűbb, legizgalmasabb e-sport játék manapság!

CS:GO

1999-ben, pusztán egy modként, a Half-Life modjaként indult a játék, ami néhány hónapon belül óriási népszerűségre tett szert, néhány év alatt a világ egyik legnagyobb e-sportja lett, ez pedig néhány évtized után is képes volt megőrizni.

Az alapok változatlanok, de ma már nem az 1999-ben megjelent CS-t játsszák a csapatok, jelenleg a Counter-Strike: Global Offensive (röviden CS:GO) az aktuális. Az egyes pályákon két, egyenként öt fős csapat áll egymással szemben, egy védekező és egy támadó ötös. Feladatuk roppant egyszerű: a támadók vagy ellenfeleik likvidálásával nyerik meg a köröket, vagy az egyes pályák kialakított lerakóinak valamelyikét felrobbantva – míg a védekezőknek értelemszerűen ezt kell megakadályozni –, ez jóval bonyolultabb, mint amilyennek elsőre hangzik. A játékosoknak mesteri szinten kell használni a virtuális fegyvereket, melyek mind-mind eltérő tulajdonságokkal rendelkező, eltérő helyzetekben effektívek. Jobban kell ismerniük a pályákat, mint a saját tenyerüket, de ugyancsak ismerniük kell ellenfeleik taktikáit is, azokra reagálniuk kell.

Több ezer óra szükséges ahhoz, hogy valaki profi szinten tudjon játszani és még akkor is ott a játékosokkal született tehetség faktora. Hiszen nem minden a gyakorlás és az elszántság, mint bármelyik hagyományos sport képviselői között, az e-sportban is van, aki egyszerűen tehetségesebb a másiknál.

10 év alatt a CS:GO elképesztő számokat és történeteket generált. Bizonyos nemzetiségekhez, csapatokhoz köthető korszakok jöttek és mentek, sztárjátékosok hirtelen értek a csúcsra, hogy aztán hamar a mélybe zuhanjanak, de persze vannak olyan csapatok és játékosok, akik hosszú évek óta a legjobbak között van már és óriási rajongó tábort építettek maguknak, valamint folyamatos az utánpótlás is. Egyre több fiatal készül célzottan e-sport, többek között CS:GO karrierre, ami nem is csoda az eddigi 10 év számai alapján.

6396 versennyel, közel 15 ezer profi játékossal és több, mint 139 millió dollárnyi szétosztott díjazással a CS:GO korunk egyik legizgalmasabb, legnagyobb, legnépszerűbb e-sportja.

League of Legends

A világ egyik legismertebb és a mainstream közegben leginkább befutott játék a League of Legends. Mindezt az utóbbi 12 év, majd 120 millió aktív fiók, a Riot által készített zenék, sorozatok és egyéb művek is alátámasztják. Műfajokra osztva persze születtek még kiemelkedő alkotások, azonban ha az e-sport játékok királyának nem is nevezhetjük, piacvezetőnek mindenképpen.

Mindez a 2000-es években kezdődött, amikor a Riot Games alapítói úgy döntöttek, tökéletesítik akkori kedvenc játékukat, a DotA-t! Ez végül sok évnyi munka után, 2009-ben teljesült ki. Akkoriban hatalmas meglepetésként a fejlesztők úgy döntöttek, hogy ingyenes játékot készítenek, csupán csak regisztrálnunk kellett, a fenntartás költségeit pedig csak opcionális költekezésből szerzik be. Ez végül akkora siker lett, hogy gyakorlatilag forradalmasította az online gaming piacot és igen nagy részben ennek köszönheti sikerét a játék.

Itt érkezett meg a LoL és voltaképp az egész e-sport szcéna fordulópontja, amikor is a fejlesztőknek nem szállt a fejébe a korai siker, hanem haladtak tovább az eredetileg eltervezett úton. A béta után a játék 17 hőssel jelent meg, ma már 159 főből áll az állomány. Mindez leginkább annak köszönhető, hogy a megjelenés után, minden második héten nem csak a meglévő hősök erejét próbálták kiegyensúlyozni, de még egy új hőst is bedobtak a kalapba. Apropó hősök, ők azok akiket egy 5v5 csatában irányítunk egyetlen céllal: hogy elpusztítsuk az ellenfél bázisát. Minden ami közben a játékban történik csak arra irányul, hogy bejuthassunk és szétverhessünk egy kristályt. Talán ez az egyszerűség ragadhatja meg a játékosokat, azonban az ami az előtte lévő 30-40 percben történik az rengeteg koncentrációt, gyors reakciókat és folyamatos gondolkodást igényel.

Épp ezért történhetett meg az, hogy szerény körülmények között, de már 2010-ben megrendezték az első nagy League of Legends e-sport versenyt, a következő években pedig sokszor a technika ördögével hosszú órákat harcolva is egészen elképesztő versenyeket tett le az asztalra a Riot. A tavalyi VB döntőjét például 74 millió néző követte egyszerre, ami több, mint négyszerese az NBA döntőjének. A 12 év során viszont nem csak ők, hanem a játékosok is rengeteget fejlődtek. A legújabb e-sportoló generációk már gyakorlatilag beleszületnek a játékba és amint egeret és billentyűzetet ragadhatnak már el is indul a gyakorlás. A játék alapjait még 159 hőssel is 10 órán belül megérthetjük és elnavigálhatunk a pályán. Ahhoz viszont, hogy megtanuljunk minden trükköt, mind a 159 hős összes képességét, azok visszatöltési idejét és még rengeteg mást, több ezer, olykor tízezer óra szükséges.

DotA2

A DotA 2 (Defense of the Ancients 2) egy MOBA, a Defense of the Ancients videojáték felújított, különálló verziója, a kategória egyik legjobbja, bár erről a LoL-közösség biztosan hevesen tudna vitázni. Első körben 2011 őszén lehetett kipróbálni béta verzióban, majd a Steamen 2013 nyarán jelent meg hivatalosan is a teljes verzió. A játék teljesen ingyenesen letölthető és játszható, a játékosoknak lehetőségük van további, kozmetikai tartalmak vásárlására, melyek a játék és a játszott hősök külsejét változtathatják meg. Ezek egy részével a rendszeren belül kereskedni is lehet. Alapvetően egy multiplayer, tehát többjátékos élményre kihegyezett alkotás, de internet hiányában van opció helyi hálózaton vagy mesterséges intelligencia ellen is játszani.

A játék fő célja a másik csapat megsemmisítése, miközben a 10 résztvevő egy meccsben két ötfős gárdára oszlik, egyik fele a Radiant, a másik a Dire oldalán harcol. Mindegyikőjük feladata a másik tornyainak ledöntése és a főépület elpusztítása. Minden csapat rendelkezik úgynevezett creepekkel, melyek bizonyos időközönként megidéződnek és elindulnak egy adott ösvényen, hogy az ellenfél egységeit, épületeit és hőseit támadják. A játék elején minden játékos karaktere az 1. szinten van és adott mennyiségű arannyal rendelkezik. Ebből az összegből lehet a mérkőzés későbbi szakaszaiban különböző tárgyakat vásárolni a fejlesztés és erősítés érdekében. A hősök a közelükben meghalt ellenségekért cserébe tapasztalatpontokat kapnak, amikkel egészen a 30. szintig fejlődhetnek a játék során. Minden szintlépés alkalmával feloldhatnak vagy fejleszthetnek egy képességet vagy növelhetik az attribútumaikat.

Ezzel a játékkal a CS:GO mellett újfent történelmet írt a Valve egyébként, hiszen a 2011-ben útjára indított világbajnokság minden évben a legtöbb pénznyereményt osztotta a szét a versenyzők között, mára pedig egy a valódi sportokban látott bajnoki rendszert hoztak létre, amely több, mint félszáz profi vagy félprofi csapatnak jelent folyamatos megmérettetési lehetőséget. 2021-ben a The International keretein belül negyvenmillió dollárnál is nagyobb volt a nyereményalap és mint kiderült a világ 10 legjobban kereső e-sportolója ennek a sorozatnak köszönhetően csak Dotásokból áll.

FIFA

A FIFA egy labdarúgó-videojáték-sorozat, amelyet az Electronic Arts fejleszt és ad ki évente. Az első részét még 1994-ben mutatták be, de 2011-re olyannyira meghódította a bolygót a FIFA franchise, hogy 18 nyelvre lokalizálták és már 51 országban érhető el. A Guinness-rekordok listáján a világ legkeresettebb sportvideojáték-franchiseként jegyzett FIFA-sorozata 2021-ig bezárólag több, mint 325 millió példányban kelt el. A FIFA 12 tartja a "leggyorsabban eladott sportjátékok" rekordját, miután több, mint 3,2 millió példányt adtak el belőle az első héten.

1993 év végén a sorozat a FIFA International Soccerrel kezdődött a Sega Mega Drive-on, ez volt az első olyan próbálkozás, amelyik hivatalos licencet kapott a FIFA-tól, a labdarúgást irányító világszervezettől. Az UEFA Bajnokok Ligája és az Európa Liga hosszú idő után végül szintén sikerült implementálni és a FIFA 19 óta jelen van az alkotásban. A játékmódok közül egyértelműen az Ultimate Team viszi a prímet, de a Pro Clubs, a VOLTA (utcai futball) is helyet kapott. Olyannyira sikeres az UT, hogy 2021-ben 1.6 milliárd dolláros bevételt termelt a saját csapatépítésre fókuszáló játékmód az EA Sportsnak. A FIFA 09-nek és 10-nek Dzsudzsák Balázs volt a hazai borítóképén, miközben a FIFA 07-ben magyar kommentátorokat is lehetett hallani úgy, mint Hajdú B. István és Faragó Richárd.

VALORANT

A VALORANT egy karakteralapú első nézetes lövöldözős játék, melyet a Riot Games fejlesztett és adott ki. Kifejezetten újgenerációs e-sport játéknak készült, ami így ebben a formában egyedülálló, ugyanis nem készítettek még olyan célból játékot, hogy abból e-sport legyen.

Egy mérkőzésen két darab 5 fős csapat küzd meg egymással, az egyik csapat támadó, míg a másik védő, félidőnél pedig cserélnek. A cél mindig az, hogy a támadó lehelyezze a Spike-ot, vagyis a bombát a kijelölt zónák egyikében, a védő csapatnak pedig természetesen ezt meg kell akadályoznia. A VALORANT számos technikai újítással érkezett meg a piacra; azonnal 128 tickes szervereket kapott világszerte, egyedi anti-cheat rendszert fejlesztettek hozzá, illetve a Riot Games megalkotta a Riot Direct hálózatot, ami voltaképp egy saját hálózati út a szerverek és a játékosok között, hogy a lehető legminimálisabb legyek a lag.

Mivel a VALORANTot célzottan e-sport játéknak készítették, komoly tervekkel állt elő a Riot Games a szcéna felvirágoztatására. 2021-ben elindult a piramis módjára felépített rendszer, a VALORANT Champions Tour, melyre világszerte számos nyílt selejtezős eseményt tartottak VALORANT Challengers néven. Ezekre bárki nevezhetett, aki megfelelt a szabályzatban foglaltaknak. Akik ezeken a versenyeken jól szerepeltek, kiharcolhattak maguknak egy helyet a következő szinten, a VALORANT Mastersekben, majd jött év végén a világbajnokság. 2022-ben ez a rendszer további eseményekkel egészült ki, a VALORANT Challengers versenyek alá további régiós kupák és kvalifikációs tornák kerültek be, így most már tényleg bárki, akinek van egy kenyérpirítónál picivel jobb gépe, és stabil internete, a VALORANT e-sport részese lehet.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted melyik a legjobb e-sport játék a piacon?

  • 22 %
  • 67 %
  • 0 %
  • 11 %
  • 0 %
  • 0 %