Űrháborúval indult, majd meghódította a világot: 50 éves az e-sport

Űrháborúval indult, majd meghódította a világot: 50 éves az e-sport

A sufni lanokból olyan szinten kinőtte magát az e-sport ágazata, hogy 2024-ben akár Olimpiai sportággá is válhat. 

A 90-es évek hajnalán egy Commodore 64 szolgáltatta számomra a valódi videójátékos élményt és akkor gyerekként még fogalmam sem volt róla, hogy ez a tevékenység egyszer majd több lesz, mint szimpla időtöltés és szórakozás. Egy Flimbo nevű program akkor egy egész család figyelmét a képernyőre tudta szegezni, azóta pedig az is kiderült, hogy nagyobbnál-nagyobb arénákat és stadionokat is meg lehet tölteni videójáték rajongókkal. Ez azonban több, mint puszta rajongás, sőt bátran állítható, hogy egyfajta különleges életérzés részese lenni a videójátékos közegnek.

Ebből a világból öt évtizeddel ezelőtt pedig kinőtte magát egy mára egészen elképesztő méreteket öltő iparág, az e-sport. Talán kevesen tudják, de 50 évvel ezelőtt, pontosabban 1972. októberében rendezték meg a Stanfordi Egyetemen az első e-sport versenyt. A résztvevők a Spacewar! játékban mérhették össze tudásukat, az eseményt pedig elnevezték Intergalactic Spacewar Olympicsnak. A tornán Stewart Brand, 33 éves tanuló végzett az első helyen, így gyakorlatilag ő az első személy, aki e-sport versenyt nyert. Nyereménye pedig egy egyéves Rolling Stone magazin előfizetése volt. Viszont majdnem másfél évtizedet vissza kell görgetni az idő kerekén, hogy 1958-ban találva magunkat egy különleges alkotás megszületésének is szemtanúi lehessünk. Az Instrumentation Higinbotham ekkor mutatta be az első tényleges többjátékos játékot. A Tennis for Two lehetővé tette, hogy két ember egymás ellen játszhasson.

De mi is az e-sport?

Röviden és tömören ez az elektronikus sportokat takarja és az e- az „elektronikus” szó rövidítése. Résztvevői amatőr vagy professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak az egyes videójátékokkal, ennek hatására pedig az ebből élő játékosokat e-sportolóknak is nevezik. Valószínűleg a Wii játékkonzolok miatt aggatták erre a tevékenységre a sport elnevezést, hiszen a mai e-sportot jelölő játékokban nincs szinte semmi fizikai munka, nem a testi fizikummal kell teljesítenie az embereknek.

Az e-sporthoz tartozó leggyakoribb játékok műfajai a MOBA, FPS, verekedős, kártyajátékok, battle royale és a valós idejű stratégiai játékok (RTS). A népszerű e-sport MOBA címek közé tartozik a Leauge of Legends, Dota 2, Smite. A belsőnézetes lövöldözős játékoknál (FPS) gyakran szerepel a Counter Strike Global Offensive, Valorant, Rainbow Six Siege és a Call of Duty. A kártyajátékok közül az egyik legelterjedtebb pedig a Hearthstone, battle royale kategóriában pedig a PlayerUnknown's Battlegrounds vagy a Fortnite tarol leginkább.

Az e-sportok egyik alfa műfaja a verekedős játékok. Az 1990-es évek elején kijött például a Street Fighter, Mortal Kombat vagy a Tekken-széria első epizódja és ezekben a címekben már két játékos közvetlenül küzdhetett meg egymás ellen a mérkőzések során. Az eddigi rekordok helyett mostantól már nem pontszámra játszottak a felek, hanem egymás legyőzése volt a cél, azaz a szemtől-szembeni győzelem. Ezzel megjelentek a piacon az akciójátékok, amelyek új utat nyitottak az e-sportnak és a szabadidős játékosoknak egyaránt.

E-sport és a TV

A kétezres években elterjedtek a televíziós közvetítések. Ez segítette az e-sport terjedését olyan országokban is, mint például Dél-Korea, ahol tv-ben adtak le több versenyt is, de később dedikált csatornákat hoztak létre, ahol az egyes bajnokságokat követhették figyelemmel az érdeklődők a nap 24 órájában, ilyen volt például a Ongamenet és az MBC Game. Máshol a televíziós lefedettség nem volt annyira elterjedt. A német GIGA televíziós csatorna egy ideig ugyanilyen tematikával működött, mielőtt 2009-ben véglegesen megszűnt volna. Nagy-Britanniában az e-sportnak az XLEAGUE.TV adott helyet egészen 2007-től 2009-ig, ezt követően leállították a műsorszórást.

Aztán egyre több vállalat is felismerte az e-sportokban rejlő erőt és meglátták a versenyszerű játékok jövőjét. A Nintendo aztán először tartotta meg a Wii Games Summer 2010 elnevezésű versenyét. A több mint egy hónapig tartó versenyen közel 400 ezer fő vett részt, amit a vállalat legsikeresebb versenyének lehetett elkönyvelni.

A CIKK A KÖVETKEZŐ OLDALON AZ E-SPORT REKORDOKKAL FOLYTATÓDIK!

E-sport rekordok

Mára már ott tart maga az e-sport, hogy elképesztően hatalmas játékosbázisokkal rendelkező videójátékok vannak a piacon, egyes versenyek és események pedig a legnagyobb arénákat és stadionokat is megtöltik rajongókkal – 2017-ben az IEM Katowice négy napos élő eseményét például 173 ezer ember követte a helyszínen figyelemmel. Nehéz lenne tehát keretbe foglalni még azt is, hogy mi történt az elmúlt egy évtized alatt ebben a közegben, nem még az 5 évtizedes múltat teljes egészében bemutatni. Mindenesetre hoztunk nektek néhány olyan érdekességet, melyeket talán csak nagyon kevesen tudhatnak:

Legtöbbet kereső e-sport csapat: Minden játékot egybevéve a Team Liquid zsebelte be a legtöbb pénzt eddig az e-sport történetében. A szervezet 2000-ben alakult és az elmúlt 22 év alatt 2318 versenyen vett részt valamilyen játékban egy csapatuk vagy egy játékosuk. Ezzel 40 257 267 dollárt nyertek a több mint két évtized alatt.

Legtöbbet kereső e-sport játékos: Ezt a rekordot a DOTA 2 veterán játékos, Johan "N0tail" Sundstein tartja, aki 7,2 millió dollárt keresett egész karrierje során. Az OG és a Fnatic tagjaként a világ egyik legjobb e-sportolója vált belőle, miközben azon kevesek közé tartozik, akik két egymás utáni TI-győzelemmel (2018 és 2019-ben lett aranyérmes) a zsebében vonulhatott vissza.

A legjobb fejlövés százalék a CS:GO történetében: A fejlövések messze a legcsodálatosabb bravúrok közé tartoznak az e-sportban. Egy intenzív meccs során ez a lövéstípus a legnehezebben kivitelezhető, mégis van egy játékos, aki emberfeletti teljesítményre képes ezen a téren is. Adil ScreaM Benrlitom a Valve kompetitív lövöldözős játékában, a CSGO-ban, 68,1 százalékos fejlövés mutatóval rendelkezik.

Egy csapat leghosszabb vereségsorozata az e-sport történetében: A győzelem mellett bizony a vereség az érem másik oldala és sok esetben nem könnyű feldolgozni egy bukott mérkőzést. Egy csapat viszont olyan hullámvölgybe került az Overwatch League-ben, hogy azt egy életre megemlegette. A Shanghai Dragons egymás után 40 meccset bukott el a bajnokság első szezonjában 2019-ben.

Legnagyobb pénznyeremény: A közösségfinanszírozásnak hála a Valve által delegált 2021-es The International végső összdíjazása meghaladta a 40 millió dollárt is.

Legnézettebb e-sport esemény: Ha Kínát nem számoljuk, ugyanis szinte lehetetlen pontos adatokkal előállni, hogy az ázsiai országban miként alakulnak az egyes platformokon a nézettségi adatok, akkor már pontosan mérhető eredményeket kapunk. Bármennyire is sikeres a LoL, a Dota 2, a CSGO vagy a PUBG Mobile, egy különös játékra voltak a legtöbben kíváncsiak eddig az e-sport történetében. 2019-ben ugyan a LoL World Championship döntőjét egyidejűleg volt, hogy 3 985 787 egyén is követte, mégis eltörpül ez a szám a Free Fire World Series 2021 Singapore fináléja mellett. Annak a mérkőzésnek ugyanis volt olyan pillanata, amikor  5 414 953 ember nézte egyszerre az eseményeket.

Jövő

Megállíthatatlanul robog előre az e-sport szekere és egyre több országot hódít meg a videójátékos láz, versenyezni pedig egyre több játékban lehet. Amellett pedig, hogy a PC-s és konzolos táborok folyton összemérhetik a tudásukat, már csak egy dolog van, amit érdemes megemlíteni: az okoseszközök térhódításával egyre nagyobb mértékben jelenik meg a piacon a mobilos e-sport, illetve a szimulátorok, valamint a VR nyújtotta élmény is képes lehet ezt a nagyszerű világot a következő szintre emelni. Ami pedig újabb mérföldkövet jelenthet: a Párizsi Olimpiai Pályázati Bizottság társelnöke Tony Estanguet arról számolt be a sajtónak, hogy párbeszédet kezdeményeztek kompetitív játékos körökkel és a Nemzetközi Olimpiai Bizotsággal arról, hogy miként emelhetnék be az esportot az olimpiai sportágak közé. Ha ez megvalósul, akkor már 2024-ben érmeket oszthatnak e-sportban az ötkarikás játékokon.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!