Fortnite: Ez a tárgy minek jött vissza?

Fortnite: Ez a tárgy minek jött vissza?

A tegnapi apró frissítés során nem éppen az történt, mint amire a játékosok számítottak.

A Fortnitemares már a végéhez közeledik, a közösség éppen ezért kiemelt jelentőséget tulajdonított a kedden érkező apró frissítésnek. A szivárogtatók mind arra gyanakodtak, hogy további olyan halloweeni itemek térnek vissza mint például a seprű vagy a kasza, azonban ezek közül egyik sem talált. Ami szintén nem valósult meg, az a repülők unvaultolása. Kétség nem fért hozzá, hogy bekerülnek a szigetre, hiszen az eheti küldetések sikeres teljesítéséhez már használatba is kellett volna vennünk őket, azonban az utolsó pillanatban az Epic Games ezeket is átírta.

Azért, hogy ne maradjunk tartalom nélkül, visszakaptuk a Crash Padeket, de fogalmunk sincsen, hogy minek.

Oké, hogy ez egy viszonylag szórakoztató tárgy, de sokkal inkább örültünk volna valami egyedibb ötletnek, ami illek az eseményhez. A Crash Padeket számtalanszor kivették és betették, így már egyáltalán nem éri el az ingerküszöbünket. Amúgy is rengeteg mobilitás van most a játékban, egy újabb nem oszt, nem szoroz.

Én még bizakodok, hogy nem áll meg ennyiben ez a Fortnitemares, hiszen elég meggyőzően indult, de a folytatás nem igazán sikerült ütősre – nem is nagyon volt. Lehetséges, hogy kár volt ellőnie az összes puskaporát az Epic-nek október 18-án, mikor kezdődött az event.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted milyen az idei Fortnitemares?

  • 30 %
  • 40 %
  • 30 %