Worlds: Olyan rekordot szerzett Ming, amire nem biztos, hogy büszke

Worlds: Olyan rekordot szerzett Ming, amire nem biztos, hogy büszke

Nem ezt a mérkőzést teszi ki az ablakba Ming.

A T1 3-0-ra felülmúlta a Royal Never Give Up együttesét a 2022-es League of Legends világbajnokság negyeddöntőjében, és visszavágtak az MSI-döntőben elszenvedett vereségért. A kínaiak támogatója, Ming számára azonban nem csak emiatt maradt emlékezetes a párharc, hanem azért is, mert az első mérkőzésen rekordot döntött. Bár valószínűleg lemondana erről a kétes sikerről.

Nautilust választott, mellette GALA Apheliost játszott. Velük szemben Gumayusi Ashe-sel, Keria Heimerdingerrel volt, így a kínaiak párosára nehéz ösvényfázis várt. Azonban erre talán senki számított. Ugyanis a 22. percig kellett várni, hogy Ming először megsebezzen egy ellenséges hőst! Nem olvastátok félre, több, mint 21 percen keresztül nem ért hozzá ellenfélhez. Ezt el tudnátok képzelni egy meccseteken, ha feltételezzük, hogy az illető nem afkol? Ilyen természetesen még nem fordult elő a Worlds történelmében, és jó eséllyel nem is fog sokszor.

Végül 1884 sebzést osztott ki 38 perc és 9 másodperc alatt, ezzel 0/3/4-es statisztikával végzett, csapata pedig kikapott. Ez a tengeralattjáró bizony elsüllyedt.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Meglepődtél azon, hogy 3-0-ra nyert a T1?

  • 29 %
  • 71 %