Elon Musk máris négyszeresére emelné a Twitter Prémiumot

Elon Musk máris négyszeresére emelné a Twitter Prémiumot

Musk érkezésével tényleg átalakulhat a Twitter.

Elon Musk 4 napja birtokolja a Twittert, de már az első óráiban sem unatkozott. Gyakorlatilag azzal kezdte "pályafutását", hogy azonnal kirúgta a cég addigi vezetőit. Ez valószínűleg még csak a változások és újdonságok listájának legeleje, főleg, hogy egyes információk szerint már az árazáshoz is hozzá akar nyúlni.

Alapvetően ingyenes a platform, de egyes régiókban létezik a Twitter Prémium, amely eddig havi 5 dollárba került és olyan kényelmifunkciókkal járt, mint a szerkesztési gomb vagy a könyvjelzőlista. Ez Musk tervei szerint a jövőben már 20 dollárba fáj majd, ám ezért az összegért már a kis kék hitelesítő pipát is megvásárolhatnánk profilunkra.

Magyarán, az a funkció, ami eddig a kéretlen bejegyzéseket, a sértő tartalmakat megosztó és kamuprofillal rendelkező felhasználók ellen nyújtott bizonyos szintű védelmet, mostantól fizetős lesz, bárki megvásárolhatja azt... Mi tagadás, hallottunk már ettől jobb ötleteket is.

Ez persze még koránt sincs kőbevésve. A Prémium nem is érhető el bárhol és sok a kérdés, hogy miként állnak majd át a Prémiumot is használó térségek? De azt sem tudni még, hogy mi lesz ott, ahol hitelesítés van, de Prémium lehetőség nincs.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - Neil deGrasse Tyson is ott lesz az MVM Future Talks szakértői között (X)

Neves szakértőkkel, köztük Neil deGrasse Tysonnal érkezik az MVM Future Talks hatodik évada. A neves magyar tudósok mellett a tudományos ismeretterjesztést küldetésének tekintő, szórakoztató stílusáról ismert amerikai asztrofizikus is megosztja a nézőkkel, hogyan látja az űrkutatás jelenét és jövőjét.

Közvetítések