Csodákat kell majd végrehajtani a Steamen megjelenő Jézus Krisztus szimulátorjátékban

Csodákat kell majd végrehajtani a Steamen megjelenő Jézus Krisztus szimulátorjátékban

Az RPG elemek sem maradhatnak ki az érdekes alkotásból.

Steamen a következő sláger az RPG-elemekkel dúsított videójáték, az I Am Jesus Christ lehet. Isten Fiaként az egyik feladatunk az lesz, hogy csodákat hajtsunk végre, így például az egyik legismertebb „varázslatra” is képesek leszünk: a vizet borrá alakíthatjuk vagy 40 napig életben kell maradnunk élelem nélkül. Úgy tűnik 2022 év végén komolyan előtérbe került a vallás a Steamen is, hiszen Jézus mellett maga a Biblia is bekerül a kínálatba.

A programot a SimulaM csapata fejleszti és az I Am Jesus Christ, nagy meglepetésre ugyebár Jézus életébe enged betekintést. Olyan élményeket élhetünk majd át, mint a Keresztelő Jánossal, illetve Simon és András apostollal való első találkozás vagy a kánai menyegző. Ekkor például az egyik NPC megjegyzi, hogy úgy tűnik van egy kis probléma az esküvő kapcsán. Ezután azt a feladatot kapjuk, hogy találjunk meg és alakítsunk borrá három kancsó vizet.

Lesz egy rész is, amely újravizionálja Krisztus megkísértését, valamint a 40 napos böjtjét a júdeai sivatagban. Különféle imahelyszínekre kell majd eljutnunk, és imádkoznunk kell a túlélés érdekében. Az előzetesben látható felugró ablak arra figyelmeztet, hogy kifogytunk a Szentlélek energiájából, amit az R billentyű lenyomva tartásával kell feltölteni.

A harmadik részben a királyi tisztviselő fiát is képesek lehetünk meggyógyítani. A trailer viszont egy érdekes zárást kapott, ahol egy női hang azt kérdezi Isten fiától:

„Miért akarod megmenteni azokat az embereket? Nem ezt érdemlik, és hidd el, a végén elárulnak és megölnek.”

Az I Am Jesus Christ megjelenését 2023 második negyedévére tervezik.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!