Érdekesen alacsony a The Callisto Protocol gépigénye

A látottak alapján azért kételkedünk egyelőre benne, hogy ezekkel a hardverekkel tényleg normálisan futtatható lesz-e a játék.

Egyre inkább türelmetlenül várják a horror rajongók a következő ígéretes alkotást ebben a műfajban, hiszen az eddig bemutatott ízelítők alapján egy hangulatos játékot kaphatnak a The Callisto Protocol képében. Még 2020-ban úgy fogalmaztak a fejlesztők, hogy ez lesz minden idők egyik, ha nem a legijesztőbb horror alkotása, bár azért valljuk be nem lesz egyszerű dolguk, ha tényleg erre a címre pályáznak. Talán emiatt a brutalitás miatt történhet meg az is, hogy Japánban valószínűleg napvilágot sem lát az új játék a szigorú szabályozásoknak köszönhetően.

A Striking Distance Studios játékának adatlapja frissült eközben Steamen és így kiderült, hogy milyen vas kell majd a félelmetes horrorkaland végigjátszásához. Első ránézésre pedig azt kell mondjuk, hogy az Unreal Engine 4 alatt futó címhez nem is kell olyan durva gép és ez nem csak a minimum konfigra igaz. Az eddig bemutatott látvány alapján ez mindenképpen érdekes azért, viszont ez legalább jó hír a műfaj kedvelőinek. Íme a The Callisto Protocol gépigénye

Minimum

  • Op. rendszer: Windows 10 vagy Windows 11 (64-bit)
  • CPU: Intel Core i5-8400 vagy AMD Ryzen 5 2600
  • GPU: Nvidia GeForce GTX 1060 vagy AMD Radeon RX 580
  • RAM: 8 GB
  • Szabad hely: 75 GB

Ajánlott

  • Op. rendszer: Windows 10 vagy Windows 11 (64-bit)
  • CPU: Intel Core i7-8700 vagy AMD Ryzen 5 3600
  • GPU: Nvidia GeForce GTX 1070 vagy AMD Radeon RX 5700
  • RAM: 16 GB
  • Szabad hely: 75 GB (SSD ajánlott)

Bár a Steam Hardware októberi felmérése szerint a felhasználók kevesebb, mint fele (körülbelül 43,31%) a minimumnál is gyengébb grafikus kártyával rendelkezik. A másik fontos dolog, hogy játékot a Denuvo védi majd, ami előfordulhat, hogy a teljesítmény kapcsán problémát jelenthet egyeseknél.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!