Esport1 - Lehet, hogy az ördög bújt belé, de még így sem elég félelmetes

Lassan, de egyébként jól indul a sztori, aztán bizonyos elemek miatt inkább egy horror-vígjáték lesz belőle.

Amerika első sorozatgyilkosának története már eleve elég bizarr, amellett, hogy kellően fel tudja csigázni a téma érdeklőit. H. H. Holmes brutális kegyetlenséggel és hihetetlen ötlettől vezérelve likvidálta a hozzá betérő vendégeit. Megépítette a londoni Világkiállításra hotelként funkcionáló épületet, amely Gyilkos Kastélyként vonult be a történelembe. Áldozatai a legalsó szintén található drogéria női alkalmazottai, a szállóvendégek, és a szeretői közül kerültek ki. Megkínozta, majd megölte őket. A letartóztatása után 27 gyilkosságot ismert be, de csak kilencet tudtak rábizonyítani, egyes elméletek szerint azonban a kétszázhoz közelíthetett a potenciális áldozatainak száma. Végül 1896. május 7-én, miután bűnösnek találta a bíróság kötél általi halálra ítélte. Utolsó kérése az volt, hogy jó mélyen, egy betontömbbe temessék el...

...mert mint kiderült maga az ördög lakozik benne. Derül ki már a The Dark Pictures Anthology első szezonjának záró akkordjának nyitó képsoraiból. Persze előtte még végig vihetjük a The Devil in Me prológusát, amelyben egy fiatal házaspár nászútjának első és egyben utolsó állomását járhatjuk be. Ez volt Holmes panziója, ahol maga a gyilkos fogadja a vendégeit 1893-ban, majd gyorsan betekintést kapunk a tulajdonos kegyetlen bánásmódjából. Ez amolyan tutorial, a játék így gyorsan felvezeti és bemutatja, hogy miként irányíthatjuk a karaktereket, milyen döntésekre lehet számítani, illetve azt is elmagyarázzák, hogy az eddigi részekhez hasonlóan minden döntésünknek élet és halál lehet a tétje.

Aztán ugrunk egyet a jelenbe, ahol egy filmes forgatócsoport tagjait ismerhetjük meg némileg, majd egy telefonhívást követően már útra is indulnak, hogy dokumentumfilmet készítsenek Holmes kastélyának másáról még a megnyitás előtt. Érdekesség a Supermassive Games alkotásának, hogy az eddigi három epizódtól eltérően, most egy hús-vér gyilkos garázdálkodik a szigeten található épületben és annak környékén, miközben eddig valamilyen természetfeletti gonosszal kellett leginkább szembe néznünk. A történet szerint most is 5 karaktert (Kate Wilder, Charles Lonnit, Mark Nestor, Jamie Tiergan, Erin Keenan) irányíthatunk és dönthetünk a sorsukról. Most is igaz, hogy tényleg elég lehet 1-1 meggondolatlan választás és elbúcsúzhatunk a csapat egyik tagjától. Az eddigi részekhez képest viszont most mindenki kapott egy kis extrát, amellett, hogy mindenkinek van valamilyen fényforrása a sötét folyosók megvilágítására, Lonni például zárakat tud feltörni, Mark meg a selfie botjával magasabban lévő tárgyakat ér el. Akadnak gyengeségeik is, az előbb említett Mark fél a magasságtól, Erin meg asztmás, így bizonyos helyzetekben az inhalátora aranyat érhet vagy hiánya épp nagy gubancot okoz.

A helyszín egyébként remek, bár ez inkább a hotelre igaz, a sziget maga az annyira nem nyűgözött le, de a belső terek nagyon hangulatosak és a sötét helyiségek, folyosók, termek nagyon jó atmoszférát árasztanak és mivel egész sokáig nem jelenik meg a gyilkos, ezért tényleg van egy remek horror érzete az embernek. Aztán ez egy kissé alábbhagy, de a félelem faktor, főleg ha beleképzeljük magunkat a szereplők helyzetébe, akkor mindenképpen jelen van és talán ebből a szempontból ezt most sikerült – a Men of Medan után – átadni a legjobban. A hangok is kellően misztikusak és tényleg olyan egy jobb fülessel, mintha valóban ott lennénk mi is a helyszínen. A szinkron és az arc animációk viszont gyengére sikeredtek. Nem sok átélés van a karakterek hangjában, de a mimikákat illetően sem dobtunk egy hátast, sőt, inkább megrökönyödve tapasztaltuk, hogy időnként még a karakterek szája és a mondanivalójuk sincs szinkronban. Az előző epizódokban azért jóval több beleéléssel keltették életre a színészek a szereplőket és ez mindenképp fájó pont, mert az interaktív filmszerű videójátékoknak ez az egyik sava-borsa. Egyébként maguk a karakterek is jellegtelenek, kicsit sem fogtak meg, igazából mindegy volt – mindamellett, hogy mindenki megmentésére törekedtünk –, hogy élnek-e vagy halnak.

A kamerakezelés egyébként az eddig megszokott szintet hozza, bár némelyik kisebb helyiségben azért képes összezavarodni és akkor nem a legmegfelelőbb szögből látjuk az eseményeket, de ebben nagyon kivetnivaló nincs. Sok esetben viszont a fejlesztők imádták az „új” játékmechanikai elemeket, mint a fel és lemászás vagy a szűkebb réseken való átkúszást, mert sok esetben ezeket kell ismételgetni egymás után, miközben a nem túl acélos játékidő egy jelentős részét így ez viszi el. Az pedig csak hab a tortán, hogy a legtöbb esetben teszik ezt hőseink rendkívül kényelmes tempóban, és ez még akkor is igaz, ha tényleg fel kellene pörögniük, mert a gyilkos a nyomukban lohol. Jó néhány esetben a kreativitás is elfogyott, mert szimplán csak tovább teleportál a Holmes hasonmás és így üldözi tovább embereinket, vagy olyan buta szituációk láncolatát nézhetjük végig, hogy bizony csak mosolyogtunk vagy fogtuk a fejünket.

A galériáért kattints a képre!

Alapvetően nem egy rossz játék a The Devil in Me, de jóval több potenciált hordozott magában ez a történet, valamint egy érdekesebb és szimpatikusabb csapattal ez egy méltó lezárása lehetett volna az első szezonnak. Így leginkább egy felejthetőbb alkotás lett belőle, de legalább a végigjátszást követő második szezon beharangozója az űrös témával kellően érdekfeszítőre sikeredett.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!