Hirdetés

Hatalmas port kavart, hogy 1 héttel a start előtt a Nintendo lemondta a Smash World Tourt

Természetesen a rajongók azonnal rászállták a japán cégre a bejelentést követően.

Esport1 Podcast

Londontól a Skorpióig, főszerepben Paplovag

Közel egy évtizede szórakoztatja már a nézőket Paplovag, aki beszélt a múltról, jelenről és jövőről.

Hirdetés

A koronavírus járvány lecsengése után végre ismét megrendezték volna a Smash World Tour offline eseményét, azonban a Nintendo egy héttel a rajt előtt üzenetet küldött a szervezőknek, hogy fújják le az egészet. A Smash World Tour 2022 fináléját december 9-én szerették volna megrendezni a texasi San Antonio-ban. A szervezők azonban elárulták, hogy a Nintendo felvette velük a kapcsolatot és tájékoztatta őket, hogy a rendezvény nem jöhet létre.

„A Nintendo azt várná el tőlünk, hogy csak és kizárólag kereskedelmi engedéllyel működjünk, de ezt a közelgő versenyre, illetve a 2023-as sorozatra sem kapjuk meg.” - olvasható a verseny házigazdájának közleményében.

A Smash World Tour lemondását követően a rajongók csalódottsága nem is lehetne nagyobb, egyesek pedig nem haboztak és nekimentek a Nintendónak és a Pandának. Nem csoda, hogy ez a hír lángra lobbantotta a Twittert, hiszen rengeteg játékost mozgat meg a Smash, emellett a szervezők is gőzerővel készültek, hogy a jól megszokott magas színvonalú versenyt hozzák össze ismét.

„Őrület, hogy ez a közösség hányszor hitt már naivan a Nintendónak, hogy aztán újra és újra és újra és újra átverjék őket.” – mondta egy kommentelő, de volt olyan is, aki azt mondta több Nintendo féle tornán nem akar részt venni.

A Beyond The Summit egyik alapítója és a verseny főszervezője – korábbi Dota 2 kommentátor –, LD azt is elárulta, hogy Alan Bunney a Panda Globától üzeneteket küldött az összes versenyszervezőnek (Tournament Organizers), hogy ez fog történni, ha nem vesznek részt a közelgő Nintendo-licencű Panda Cupon.

„Alan több hónapot töltött azzal, hogy tető alá hozza ezt a rendszert és közben azt mondta a TO-knak, köztük a BTS-nek is, hogy „szégyen lenne, ha az eseményt lefújnák, mert nincs engedélye”, ezáltal igyekezett rávenni minket a kupájukban való részvételre.”

Egyébként a Nintendo maga is előállt egy nyilatkozattal, bár ezt nem közvetlenül az SWT szervezőinek címezte, hanem a Kotakunak. A cég a következőket állította:

„Sajnos a Smash World Tourral lefolytatott beszélgetések, valamint mély megfontolás után végül nem tudtunk megegyezni velük a 2023-as szezonról.”

Ez tehát azt jelenti, hogy nem csak a 2022-es döntő, de a 2023-as versenynaptár sem jöhet létre ebben a formában. Nem árt tudni, hogy 2022-ben több, mint 6400 élő eseménynél működött közre a Nintendo világszerte, ezeken pedig 325 ezernél is többen vettek részt, így a Smash World Tour a történelem legnagyobb e-sport turnéjának mondható. A Smash történetének legnagyobb nyereményalapja is lett volna a több, mint 250.000 dollár. A 2023-as Smash World Tourt pedig 350.000 dollárt is meghaladó nyereményalappal tervezték.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
3

Kedves látogató!

Észleltük, hogy hirdetésblokkolót használsz, kérjük kapcsold ki, hogy problémamentesen böngészhesd a legújabb gaming és e-sport híreket!
Köszönjük!