Debil, de jó humorú lett a New Tales from Borderlands - Játékteszt

A felvezetésben látott debil humor miatt nem tudom mennyire lehet majd komolyan venni a játék végén felvonultatott komoly témát a világ megmentése kapcsán.

Nyolc év az hosszú idő, főleg, ha egy jól sikerült kalandjáték folytatására vár az ember. Bár elég szép lezárást kapott a Telltale által megalkotott Tales from the Borderlands, a rajongók egy része azért kíváncsian várta, hogy mikor és milyen formában jön a folytatás. A Telltale aztán 2018-ban nagyon nehéz helyzetbe került, egyrészt bejelentették, hogy majdnem 300 munkatársuktól meg kell válniuk, másrészt csőd közeli helyzetbe jutottak, mielőtt 2019-ben jött volna az LCG Entertainment és felvásárolta a fejlesztőstúdiót. Azonban ezt a franchiset nem folytathatták, bármennyire is szerették volna. Időközben ugyanis a Gearbox Software – Borderlands 1-2-3 alkotói – lecsapott a lehetőségre és ők maguk hozták tető alá a Telltale által megálmodott Borderlands meséket, bár nem feltétlenül egy közvetlen folytatásról van szó.

Igyekeztek azon a vonalon haladni tovább, amit az elődök már kitapostak számukra, ezért gyorsan kijelenthető, hogy aki másféle játékélményre pályázik, mintsem a masszív mozizás és mellé némi QTE akció, az csalódni fog. A legtöbb esetben ugyanis tényleg csak figyelni kell a történetet és a párbeszédeket, persze azt árgus szemekkel, hiszen sosem lehet tudni, hogy mikor kerül gyors döntési helyzetbe az ember. Mivel alapvetően 5 féle befejezése van a játéknak, ezért nagyon nem mindegy, hogy mikor milyen módon reagálunk az eseményekre. Sőt, válaszaink és cselekedeteink hatására alakul majd a három főszereplő közötti viszony is és ennek fejében dőlhet el, hogy rossz, semleges vagy jó módon tudjuk-e lezárni a történetet. Emellett egy bérgyilkos robot által javasolt skateboard pontozás is megjelenik a sztori egy pontján, ez pedig azt hivatott értékelni, hogy mennyire tudunk összehangoltan megoldani 1-1 feladatot a trióval.

A cselekmény körülbelül egy évvel a Borderlands 3 történései után veszi fel a fonalat, miután a Tediore fegyvergyártó óriáscég megkezdte a Promethea nevű bolygó megszállását. A New Tales from the Borderlands 3 új szereplőt vonultat fel: Anu, egy altruista tudós, Octavio, Anu bátyja, aki hírnévre és vagyonra vágyik, és Fran, egy fagyasztott joghurtbolt tulajdonosa, aki egy légpárnás székbe kényszerült. Mindhárom karakter felett átvehetjük az irányítást, de mindig a játék szabja meg, hogy mikor kivel kell éppen akcióznunk. A triónak együtt kell működnie, miközben lázasan keresnek egy kulcsot, amely hozzáférést biztosíthat számukra egy olyan kincsekkel rejtett trezorhoz, amely örökre megváltoztathatja az életüket.

Időnként kapunk annyi szabad kezet, hogy a WASD segítségével körbejárhatunk 1-1 helyszínt és ránk van bízva mely szegleteit fedezzük fel, de tulajdonképpen tényleg azon van a hangsúly, hogy miket válaszolunk egy adott párbeszéd során vagy hogyan cselekszünk, mikor megjelenik a QTE helyzet. A játék során egyébként pénzt is találhatunk, illetve ajánlott gyűjteni is azt, mivel egy bizonyos gép segítségével skineket vásárolhatunk a karakterek számára, illetve a kütyüik kinézetét és színét is módosíthatjuk megfelelő összeg esetén. Azt kell mondjuk, nagyon változatosak lettek az extra jelmezek. A játékmenethez hozzátartozik még a Vaultlanderek csatája, ami egy pokoli egyszerű minijáték. A gyűjthető miniatűrök segítségével időnként 1v1-es összecsapásra kényszerülünk. Ez viszont nagyon bénára sikeredett, hiszen játszi könnyedséggel lehet legyőzni minden esetben az ellenfelet, teljesen mindegy milyen karaktere van. Az egérgomb nyomogatásával támadhatunk, majd a gép támadásai előtt az aktuális irányba kell elmozdítanunk a figuránkat. A miniatűrök azonban jól néznek ki és jó néhány be lehet gyűjteni belőlük a küldetések során. A sztorit mindezek mellett kellemes tempóban körülbelül 10 óra alatt végig is lehet vinni, és persze a legjobb, hogy mind az öt részt egybe megkapja az, aki megvásárolja a játékot. Nem kell tehát a Telltale féle epizodikus megjelenéstől tartani.

Egy dolgot viszont mindenképp érdemes kiemelni, mert mindenkinek fel fog tűnni. Ez pedig a játék humora. Telerakták a fejlesztők és történetírók ugyanis poénokkal a játékot és bár sok esetben tényleg fel lehet nevetni a karakterek ökörködésein, bizonyos helyzetek emiatt abszolút nem vehetők komolyan, sőt, már-már fárasztóan sokat tudnak csevegni, gyakorlatilag semmitmondóan egy adott témáról, ami lehozhatja az embert azt életről is, hiszen ilyenkor még az is megtörténhet, hogy annyi beleszólásunk sincs, hogy mi válasszunk a válaszok közül. Például a Tediore katonáig ritka hülyék, egyszerűen tudni fogod egy idő után, hogyha ők felbukkannak, akkor jön a kacagás vagy a fejedet fogod fogni a blőd megmozdulásaiktól, beszólásaiktól. A játékban fellelhető karakterek mozgása viszont remekül lett megvalósítva, tényleg olyan érzés, mintha élő és lélegző emberek beszélgetnének egymással. Erre rátesz egy lapáttal a szinkron. Személy szerint ez a legerősebb része az alkotásnak, egytől-egyig kiváló mindegyik szereplő. Az Anut megszólaltató Michelle Rambharose például a kedvencem, zseniális amit művel az elejétől a végéig, tehát már csak ezért is érdemes lehet végigjátszani a kalandot, mert ilyen minőségi szinkront én ritkán hallok egy videójátékban, pedig ezek terén azért nem szokott panasz lenni a legjobb játékok esetében.

Összességében tehát ez egy szórakoztató játék lett és méltó folytatása a Borderlands címeknek, de tényleg csak akkor, ha elsősorban egy mozizós élményre vágyik valaki, máskülönben alighanem messziről kerülni fogja ezt az alkotást.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!