A Battlefield 2042 után a BF6-ban sem ússzuk meg e beállítás nélkül

A Battlefield 2042 után a BF6-ban sem ússzuk meg e beállítás nélkül

A BF2042 megjelenésekor sokan kiakadtak, hogy az EA kötelezővé tette ezt a beállítást, úgyhogy jobb, ha felkészül mindenki, hogy nem változik a hozzáállásuk.

Hamarosan indul a Battlefield 6 bétája, az EA pedig a játék gépigényét is megosztotta már, hogy felkészülhessünk az akcióra. Ami felett viszont lehet többen elsiklanak majd, hogy a következő mondatot is hozzátette a kiadó a rendszerkövetelmények sorához a blogposztjában: „ha még nincs bekapcsolva a biztonságos rendszerindítás, akkor felugrik majd egy ablak erről, mert ez egy követelménye a nyílt béta játszásának.” Akiknek azonban feltűnt ez az elvárás, azonnal billentyűzetet ragadtak és az EA támadásába kezdtek online.

De mi is az a biztonságos rendszerindítás, angolul secure boot? A Microsoft leírása szerint ez „egy fontos biztonsági funkció, amelynek célja, hogy megakadályozza a kártékony szoftverek betöltését a számítógép indításakor (annak betöltéskor).” A legtöbb mai számítógép képes erre, a Windows 11 felhasználóknak pedig jó eséllyel már be is van kapcsolva ez. A Battlefield játékosok többségének pedig azért sem szabad, hogy újdonságként hasson ez a követelmény, mert a BF2042-nél is kérte már az aktiválását az EA az anti-cheatjük részeként.

A Javelin nevű csalásvédelmi megoldás az egyre gyakrabban használt invazív anti-cheatek sorát gazdagítja, ezért is szükséges a secure boot a működéséhez. Akit zavarnak az ilyen programok, azok most valószínűleg szomorúak, hogy a BF6-ról is le kell mondaniuk az elveik miatt. Illetve előfordulhat, hogy olyan régebbi hardvere van valakinek, ami valamiért nem teszi lehetővé a biztonságos rendszerindítás bekapcsolását a BIOSban vagy Linuxot is használ, ami nem mindig kompatibilis a beállítással. De ezek miatt fanyalogni, amikor a Battlefield 6 futtatásához olyan gép kell minimum, ami lassan egy évtizede megjelent alkatrészekből áll, nos, nem túl realisztikus hozzáállás. Az évekkel ezelőtt kiadott BF2042-nél még valamelyest újdonság volt a secure boot, könnyebben előfordulhatott, hogy jó képességű számítógépen sem tudta volna az ember aktiválni. De manapság ez már keveseknél okozhat gondot, így kár is keseregni miatta.

A Battlefield 6 október 10-én jelenik meg Xbox Series X|S-re, PlayStation 5-re és PS5 Próra, valamint PC-re.

Borítókép: EA Battlefield Studios

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések