Nem kell a fél NASA, ha a Battlefield 6 bétájával játszanál

Nem kell a fél NASA, ha a Battlefield 6 bétájával játszanál

Az EA elmondta, hogy milyen teljesítményért milyen PC-vel érdemes belevágni a hamarosan induló Battlefield 6 bétába.

Tegnap este bemutatkozott a Battlefield 6 többjátékos módja, és nem csak egy előzetes formájában, hanem több órányi élő játékmenet mellett. A résztvevőknek persze nem kellett azon aggódnia, hogy hogyan szerezzenek béta kulcsot vagy miként fut majd a gépeiken a BF6, hiszen az EA semmin sem spórolt a prezentáció alatt. Viszont nekünk, átlagos játékosoknak már nem ennyire egyszerű az élet. Pláne, miután az elmúlt napokban egy olyan gépigény keringett az interneten, ami még csak nem is a végleges játéké, hanem a hónapok óta futó zárt alfáé volt.

A Battlefield Studios azonban a Battlefield 6 leleplezése után már nem árul többé zsákbamacskát, megmondták, hogy milyen vas kell, ha a béta alatt játszani akarunk. És a jó hír, hogy igen barátságos rendszerkövetelményekkel álltak elő, amelyek több ponton hasonlítanak a zárt alfáéra, azt az egy apróságot leszámítva, hogy egy olcsó pendrive-on már nem fog elférni a program.

Minimum (1080p, 30 fps, alacsony grafikai beállítások)

  • Operációs rendszer: Windows 10
  • CPU: Intel Core i5-8400 / AMD Ryzen 5 2600
  • GPU: NVIDIA GeForce RTX 2060 / AMD Radeon RX 5600 XT / Intel Arc A380
  • DirectX: Verzió: 12
  • Memória: 16 GB RAM (Dual Channel 2 133MHz)
  • Tárhely: 75 GB HDD

Ajánlott (Kiegyensúlyozott: 1440p, 60 fps, magas grafikai beállítások; Teljesítmény: 1080p, 80 fps+, alacsony grafikai beállítások)

  • Operációs rendszer: Windows 11 x64
  • CPU: Intel Core i7-10700 / AMD Ryzen 7 3700X
  • GPU: NVIDIA GeForce RTX 3060Ti / AMD Radeon RX 6700 XT / Intel Arc B580
  • DirectX: Verzió: 12
  • Memória: 16 GB RAM (Dual Channel 3 200MHz)
  • Tárhely: 75 GB SSD

A Battlefield 6 bétájával kapcsolatos további szivárgások viszont helytállóak voltak. Vagyis az előrendelőknek és a tegnapi streamek szerencsésebb nézői már augusztus 7-8-án belevághatnak a játékba, míg mindenki más augusztus 9-10-én, majjd augusztus 14-17-én élheti ki a BF6-os álmait a nyílt béta alatt.

A Battlefield 6 október 10-én jelenik meg Xbox Series X|S-re, PlayStation 5-re és PS5 Próra, valamint PC-re.

Borítókép: EA Battlefield Studios

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések