Az első visszajelzések alapján a látvány mindent visz, de a kérdés, hogy vajon a története és a karakterek összetettebbek lettek-e az első részben látottaknál.
13 évnyi várakozás után a film londoni világpremierjét követően végre bemutatták a sajtó képviselőinek is James Cameron egyik, ha nem a legnagyobb alkotásának folytatását, az Avatar: The Way of Watert (A víz útja). Aligha meglepő viszont, hogy a mozifilmre adott első reakciók elképesztően pozitívak és sok újságírót ismét lenyűgözött Cameron határtalan fantáziája és a vizuális effektusokkal való játéka.
Már a mű felvezetése sem akármilyenre sikeredett, Cameron ugyanis a vetítést megelőzően egy rövid beszédet is tartott és úgy fogalmazott, hogy ez a bemutató most nem csak az új Avatar-filmről szól, hanem magáról a moziról. Az ő szava pedig azért sokat számít, már csak azért is mert sikerült az elmúlt évtizedek alatt néhány csodát megalkotnia, ráadásul a folytatások kapcsán is az egyik legjobbnak tartják, elég csak A bolygó neve: Halál vagy a Terminátor 2.: Az ítélet napjára gondolni.
Az biztos, hogy egy régóta várt alkotásról van szó az Avatar második része kapcsán és a nagy kérdés, hogy vajon képes-e túlteljesíteni az elvárásokat. Bár alapvetően nem a történettől vagy a karakterek mélységétől vagy a dramaturgiától voltak 2009-ben sem elájulva a nézők, de az biztos, hogy önmagában az audiovizuális része a filmnek már valószínűleg nem lesz elegendő, bár 3D-ben még mindig van hova fejlődni ezen a téren. Aztán bőven lehet, hogy Cameron képes volt letenni megint valami olyat az asztalra, ami teljes mértékben beszippantja a nézők nagy részét. Az első vélemények alapján pedig hihetetlenül magával ragadta a sajtó munkatársait a The Way of Water.
Avatar: The Way of Water is a never-ending visual spectacle.
— BD (@BrandonDavisBD) December 6, 2022
It’s a better, more complex story than the first with solid emotion but the characters could grow a bit more. It’s definitely long, running on incredible visuals & techniques which are 3D’s best.#AvatarTheWayOfWater pic.twitter.com/ezySHunXOe
„Az Avatar: The Way of Water egy véget nem érő vizuális látványorgia. Ez egy jobb, összetettebb történet, mint az első volt, erős érzelmekkel, de a karakterek még tovább fejlődhettek volna. Határozottan hosszú, de hihetetlen látványelemeket vonultat fel, amelyek a 3D csúcsát jelentik.”
Avatar: The Way of Water, being more than 3 hours long, is both fulfilling and indulgent. It still ends wanting you to know a third is coming.
— BD (@BrandonDavisBD) December 6, 2022
Constantly a visual feast, creative plays with frame rate, and never boring despite. Overall, I liked it. pic.twitter.com/0Wxxc8ZC9L
„Az Avatar: The Way of Water több, mint 3 óra hosszú, ami egyszerre kielégítő és élvezetes. Ráadásul úgy ér véget, hogy szeretném tudni, hogy jön a harmadik rész belőle. Folyamatosan szemet gyönyörködtető látványvilág, kreatív játék a képkockasebességgel és ennek ellenére soha nem unalmas. Összességében tetszett.”
I’m almost convinced James Cameron shot #AvatarTheWayOfWater on another planet. The film is absolutely stunning and immersive. It’s long but I was completely engaged all the way through. Much like #avatar 13 years ago, this film is a cinematic achievement and a must see event! pic.twitter.com/2WFlJzmbeI
— Joseph Deckelmeier (@Joelluminerdi) December 6, 2022
„Szinte meg vagyok győződve arról, hogy James Cameron egy másik bolygón forgatta az Avatar: A víz útját. A film elképesztően lenyűgöző és magával ragadó. Hosszú, de végig teljesen lekötötte a figyelmemet. A 13 évvel ezelőtti Avatarhoz hasonlóan ez a film is egy filmtörténeti moziélmény, amelyet nem szabad kihagyni!”
#AvatarTheWayOfWater is pretty incredible. I had faith James Cameron would raise the bar w/ the effects but these visuals are mind-blowing. One stunning frame after the next. But the thing I dug most is how the technical feats always feel in service of character & world-building. pic.twitter.com/MXeN3z8BnP
— Perri Nemiroff (@PNemiroff) December 6, 2022
„Az Avatar: A víz útja egyszerűen hihetetlen. Bíztam benne, hogy James Cameron képes magasabbra tenni azt a bizonyos lécet az effektusokkal, de még így is eldobtam az agyamat a látványtól. Egyik lenyűgöző képkocka követte a másikat. De a leginkább abban mélyültem el, hogy ezek a filmtechnikai bravúrok hogyan szolgálják a karaktereket és a világépítést.”
I saw you #AvatarTheWayOfWater - if you think you've seen #Avatar think again. Only repeat from the OG is that 'never experienced anything like it' awe. Better than 1st? Easily. The 3D water world & creatures are so surreal it is downright moving. There's a major Titanic homage. pic.twitter.com/EInKRDeumD
— Nikki Novak (@NikkiNovak) December 6, 2022
”Láttalak Avatar: A víz útja – ha úgy gondolod, hogy minden láttál már az Avatarból, akkor ezt gondold át újra. Az egyetlen érzés, amit megtapasztalhattunk az első és a második film kapcsán az a „soha nem tapasztaltam ehhez hasonlót” érzés. Jobb mint az első epizód? Még szép. A 3D-s vízi világ és a lények annyira szürreálisak, hogy egyenesen megindítóak. Emellett pedig van egy hatalmas tisztelet is benne a Titanic iránt.”
MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!