Szolgálati érmeket és ezeréves bug javítását hozta a hajnali frissítés

Szolgálati érmeket és ezeréves bug javítását hozta a hajnali frissítés

Új közösségi pályák is jöttek a frissítéssel, cserében néhány korábbitól el kell búcsúzzunk.

A BLAST Premier World Final előtti órákban – a régi jó szokásnak megfelelően – új frissítést adott ki a Valve. Szerencsére nem valamelyik pálya komplett újragondolását tették be a játékba, de így is fontos változások jöttek. Ezek egyike pedig hatással lesz a 2023-as versenyekre is, hiszen az Ancientön és Anubison is használt hosszú molotovokat remélhetőleg végérvényesen eltörölték! Sajnos a BLAST még a korábbi frissítést használja, így a mágikus molotovok még egy hétig maradnak.

A TELJES FRISSÍTÉSI JEGYZÉK

[Rio 2022]

  • A matricakapszulák 75%-os kedvezménnyel vásárolhatóak meg.

[Vegyes]

  • Bekerült a 2023-as szolgálati érem, amelyet január 1-jétől válthatunk be. Mint a korábbi években, úgy most is 6 változat van, mindegyiket a 40-es szint elérése után szerezhetjük be.
  • Javították a molotovokat és gyújtógránátokat érintő bugot, ami miatt nem robbantak fel a levegőben, ha átrepültek a skyboxon.
  • Javítottak egy olyan esetet, amikor néhány töltőképernyős billentyűkombináció nem működött megfelelően.

[Pályák]

  • Boyard és Chalice bekerültek a hivatalos Wingman meccskeresésbe.
  • Blagai, Cascade és Breach kikerültek a versengőpályák közül.
  • Emberön véget értek az őszi ünneplések.

Szolgálati érmek

Kattints a képre a galériáért!

Borítókép: Valve
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Galéria

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések