Nem lesz többé Superman Henry Cavill, teljesen átalakul a DC filmes univerzuma

Alig több, mint egy hónap leforgása alatt, Henry Cavill elveszítette Superman és Geralt szerepét is.

Derülét égből villámcsapásként érkezett a hír október végén, hogy Henry Cavill búcsút int a Netflix The Witcher sorozatának, a 3. évad után már más fogja életrekelteni Geraltot. A szakítás okai valószínűleg kreatív nézeteltérésekben keresendőek, Cavill ragaszkodott volna a könyvhöz hű sorozathoz, míg a készít szerettek volna elrugaszkodni attól. Ott motoszkált azért az emberek fejében az is, hogy Cavillt lehet, hogy jobban csábítja a DC és Superman szerepe, később pedig meg is erősítették, hogy a DC valóban Cavillt szeretné egy következő Superman filmre.

Új Superman valóban készül, ezt hivatalosan is megerősítették tegnap, ám azóta vezetőségváltás történt a DC-filmek élén, James Gunn pedig teljesen új alapokra helyez mindent, rátenyerel a reset gombra és úgy tűnik, hogy szinte teljesen elölről kezdi majd a DC-karaktereinek megfilmesítését.

Az első igazán fájdalmas bejelentést már meg is tették a rajongók felé, a tárgyalásokat követően immár hivatalos, hogy Henry Cavill nem lesz többé Superman. Erről a színész maga is írt Instagram oldalán, Gunn pedig Twitteren erősítette meg, hogy bár valóban készül új Superman film, az egy fiatal Clark Kentre fókuszál majd, Henry Cavill pedig így kiesett a szerepkörből.

Tekintve, hogy októberben még ennek a szöges ellenkezőjét hallottuk, úgy tűnik, hogy jelenleg a DC-nél bármi megtörténhet. Lehet, hogy Momoa vagy Gadot lesz a következő, akitől elveszik a stafétát? Januárig kell majd várnunk a hivatalos információkra, James Gunn ugyanis azt is megosztotta, hogy alakul a következő DC Slate, 2023 első hónapjában számíthatunk rá.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!