Gunn tervei szerint jó néhány DC karakter mozifilmjétől elköszönünk

Gunn tervei szerint jó néhány DC karakter mozifilmjétől elköszönünk

Ez pedig azt jelenti, hogy megválna Wonder Womantől, Aquamantől és egyelőre Henry Cavill is hiába tűnt fel újra Supermanként.

Az ősz közepén bejelentette a Warner, hogy új személy kezébe helyezik a DC mozis univerzum sorsát. James Gunn Peter Safran közreműködésével igyekszik majd megreformálni a franchise nagyvásznas jövőjét, és mostanra úgy tűnik, hogy hatalmas átalakításokra és ezáltal kaszákra számíthatnak a rajongók.

Az előbb említett úriemberek december közepén terjesztik majd elő a Warner első emberének, David Zaslavnak a terveiket. Ha pedig zöld utat kapnak, akkor bizony alaposan megváltoznak a dolgok a stúdió háza táján, mivel szeretnének megszabadulni Zack Snyder örökségétől. A The Hollywood Reporter úgy tudja bennfentes forrásokra hivatkozva, hogy az első vesztese ennek az új érának Petty Jenkins féle Wonder Woman 3 lehet. A rendező viszont nem is olyan régen már bemutatta a Warner Bros. Pictures igazgatótanácsának a harmadik epizód forgatókönyvét – melyet Geoff Jonhsszal együtt hoztak össze –, azonban a válasz már korántsem volt kecsegtető, hiszen azt mondták neki, ez az irány nem igazán klappol az új terveket illetően. Egyébként a WW széria különös utat járt be, ugyanis az első epizód még egészen nagyot kaszált a maga 822 millió dolláros bevételével, a folytatás azonban, köszönhetően a koronavírus járványnak meg a streamingplatformra való gyors felkerülésnek, már nagy bukás volt, miután csak 169 milliót hozott világszinten. A forgatás költségei eközben 200 millió dollárra rúgtak. Ráadásul a harmadik rész esetében Gal Gadot alsó hangon is 20 milliót keresne, de Patty Jenkins is 12 milliót tehetne zsebre.

Más nagyobb nevű karakterek helyzete is veszélybe került a THR elmondása szerint. Az egy dolog, hogy az Igazság Ligája második része biztosan nem valósul meg, de jelenleg úgy tűnik, hogy a Black Adam sem éri meg a következő részeket a buktája után. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor Henry Cavill visszatérése is hiábavalónak tűnik, mert minden jel arra mutat, hogy az Acélember 2-t is elkaszálják. Aztán ott van Jason Momoa, aki minden bizonnyal utoljára ölti magára Aquaman szerepét az Elveszett királyságban. Elvileg Momoa és Cavill cameozna a Flash mozifilmben, és miközben Cavill jelenetét már rögzítették, most azon morfondíroznak, hogy végül felhasználják-e, hiszen Superman egy újabb feltűnése hamis ígéretet hordozna magával, ha aztán mégsem kapna saját filmet a szuperhős. Momoa viszont nem biztos, hogy búcsút int a Warnernek, mivel korábban már ő is és Gunn is megszellőztette Lobo feltűnését a DCEU-ban.

Hivatalosan egyelőre ezek közül egyik híresztelésre sem reagált még a Warner, tehát érdemes fenntartásokkal kezelni. Illetve azt sem árt elfelejteni, hogy 2023-ban sem maradunk DC alkotások nélkül, ugyanis 4 premier is helyet kapott a naptárban:

  • Shazam! Az istenek haragja: március 16.
  • Flash - A Villám: június 16.
  • Blue Beatle: augusztus 18.
  • Aquaman és az Elveszett királyság: december 25.

A végére azért akad jó hír is, Matt Reeves következő Batmanjét ugyanis nem fenyegeti veszély, sőt a Pingvin sorozat is biztosan megjelenik, valamint a Todd Philips féle Joker második része is elkészül.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!