A britek szerint a gamerek többsége támogatná az Activision-Blizzard felvásárlását

75% igen nem kevés, persze a Sony 1 darab nemje valószínűleg még így is erősebb.

Eseménydús napja van a Microsoftnak. Mint az utóbbi hónapokban mindig, úgy most az Activison-Blizzard felvásárlása körüli gondokkal és teendőkkel került be a cég a hírekbe. Ma már beszámoltunk nektek arról, hogy Amerikában már maguk a játékosok is perlik a Microsoftot, most azonban jóval örömtelibb hírt kapott a cég.

A brit hatóságok, a CMA vagyis a Verseny- és Piacfelügyelet is hónapok óta vizsgálja a felvásárlás körüli folyamatokat, annak jogosságát. Most jutottak el arra a szintre, hogy megkérdezték a publikumot is, 2100 illetőt faggattak ki az üzletről, az eredmény pedig meglepően pozitív.

Annak ellenére, hogy online tényleg sokan az üzlet ellen vannak, és mint látjuk Amerikában már perelnek is a játékosok, a megkérdezettek közel 75%-a mégis támogatná, hogy az Activision-Blizzard a Microsoft keze alá kerüljön. 

Persze nem az dönti majd el az ügy végét, de mindenképpen erősen megnyomhatja a mérleg nyelvét a pozitív irányba. Meglátjuk mi lesz a vége, alighanem a Microsoft 2023-ban szeretne végre pontot tenni az ügy és a felvásárlás végére, de a dolgok jelenlegi állása szerint... könnyen lehet, hogy 2023-ban sem dől majd el semmi.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!