LoL: Ezek a hősök kaphatnak jövőre DRX-es, világbajnoki skint

LoL: Ezek a hősök kaphatnak jövőre DRX-es, világbajnoki skint

Óriási meglepetésekre nem kell számítani, ugyanis többen az abszolút legjobb és legstabilabb hősüket nevezték meg.

2022-ben az egész világ szájtátva nézte, ahogy a DRX a Play-In szakaszból egészen a világbajnoki győzelemig meg sem állt. A dél-koreai együttes történelmi menetelése borított minden papírformát, azonban a mese nem tartott sokáig. Alig néhány héttel a megnyert Worlds-döntő után máris szétesett a kezdőötös, egyedül csak BeryLt tartotta meg a vezetőség. A játékosok azonban az örökkévalóságban mindig egy képen harcolnak majd, ugyanis várhatóan 2023 májusában érkeznek majd a DRX világbajnoki hőskinézetek, amelyekről már most lehet tudni, hogy mely hősök kapják majd ezeket a különleges kozmetikai tartalmakat.

Kingen - Aatrox

A döntő legértékesebb játékosának megválasztott felső ösvényes pazarul teljesített a Darkin pengével kaszaboló szörnyeteggel a legkiélezettebb meccseken. A világbajnokságon összesen 9 alkalommal választotta Aatroxot, amelyből 7-szer ő hagyta el győztesen a Szurdokot.

Pyosik - Kindred

Sokan kritizálták a teljesítményét a 22 éves dzsungelesnek, azonban Kindred játékára nem lehet panasz. Négy alkalommal választotta a lövészt, mindegyik meccsen diadalmaskodott a DRX. A hab a tortán Pyosik (표식) neve, ugyanis ez a kifejezés koreaiul markot jelent, amely jelzőket a passzív képességéből tudja összegyűjteni a hős.

Zeka - Akali

A torna egyik legnagyobb felfedezettje az agresszív játékstílusáról ismert fiatal koreai mides. Most töltötte be még csak 20. életévét a Hanwa Life legújabb igazolása, aki az orgyilkos nindzsára szeretne saját hőskinézetet. Akalival 6-szor láthattátok zekát a Worldsön, 10,67-es KDA és 4 győzelem volt vele a mérlege.

Deft - Caitlyn

Az "alpaka" megannyi elvesztett világbajnoki negyeddöntő, valamint egy elbukott elődöntő után emelhette magasba a hőn áhított trófeát. A 26 éves veterán a DWG KIA csapatát erősíti jövőre, deokdamot váltja a 2020-as VB-győztesnél. Deft Catilynnel 4 meccsen 4 győzelmet szerzett, 100%-os teljesítménye és 17-es KDA-ja önmagáért beszél.

BeryL - Ashe

A DAMWON GAMING mezében egyszer már átélte BeryL, hogy milyen érzés a világ legjobbjának lenni. A DRX-szel sikerült megismételnie a fantasztikus sikert, így még egy karakterre választhat egyedi hőskinézetet. Leona után Ashe-t szemelte ki magának a támogató, amellyel mindössze egyetlen meccset játszott, amit meg is nyert.

Juhan - Maokai

Mindössze három összecsapáson szerepelt a 2022-es Worldsön a DRX cserejátékosa. A Play-Inben 2-0-t hozott össze Maokai-jal, a főtáblán egyetlen meccset kapott, amelyen elvérzett Lee Sinnel. A vereség után nem is léphetett újra színpadra, csak az edzői szobából követhette társai mérkőzéseit.

A DRX világbajnokainak nemcsak azért fontosak az egyedi hőskinézetek, mert így örökké részesei lesznek a LoL-nak, hanem komoly bevételt is termelnek nekik ezek a skinek. Mivel az utóbbi években egy alapdíjazást (2 225 000 dollár) határozott meg a Riot Games, ezért a plusz pénzek az értékesített kozmetikai tartalmak után landolnak a játékosok számláján.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te megveszed majd valamelyik DRX-skint?