Persze a 2022-es évüket elnézve nem is csoda, hogy cserél a NiP.
Ahogy az várható volt, nem december utolsó napjaiban jönnek a legnagyobb bejelentések a csapatoktól, még akkor sem, ha az IEM Katowice 2023-as állomása már vészesen közel van. Január első heteiben számíthatunk a legtöbb átigazolásra, de azért már most is vannak alakulatok, ahol beindult a mozgolódás.
Ilyen például a NiP, ahol es3tag már napokkal ezelőtt kispadra került, most pedig újabb tagjuktól köszöntek el. Ezúttal nem egy olyan személyről van szó, akit minden meccsen a szerveren láthattunk, mégis a modernkori NiP egyik legfontosabb embere, Björn "THREAT" Pers hagyta most el a NiP kötelékét.
A Fnatic és a Lions 1.6-os veterán játékosa 2016 óta erősítette a NiP-csapatát, immár 6 éve volt ott a csapat, jóban és rosszban egyaránt. Főként edzőként és elemzőként dolgozott, 2022-ben pedig még mélyebb pozíciót kapott a NiP-ben. Hiányzott azonban neki az, hogy a meccsekkel, a csapattal, a játékosokkal kelljen foglalkoznia, így ő maga intett búcsút a csapatnak.
Egyelőre nem tudni, hogy hová igazolhat, de egy értékes edző/elemző szabadult most fel a piacon, aki sok csapatnál kapóra jöhet. Meglátjuk végül mi lesz THREAT sorsa, én személy szerint bízom benne, hogy láthatjuk majd még őt edzőként profi csapat mögött.
A NiP aktuális felállása
- Fredrik "REZ" Sterner
- Hampus "hampus" Poser
- Ludvig "brollan" Brolin
- Aleksi "Aleksib" Virolainen
- Daniel "djL" Narancic (edző)
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!
Borítókép: HLTV/brcho