Kiderültek az idei év Oscar-jelöltjei

Idén is kiválóbbnál kiválóbb alkotások szállnak versenybe a szobrokért.

Az Oscar-gálák lassan 100 éve a velünk vannak, és minden filmiparban dolgozónak az a legnagyobb álma, hogy egyszer őt hívják fel a színpadra valamelyik kategória nyerteseként. Habár a tavalyi eseményből leginkább Will Smith pofonjára emlékszünk, számtalan minőségi film közül választották ki a győzteseket. Ez idén sem lesz másként, és a mai nap folyamán ki is derültek, hogy mely filmeket jelölték erre a neves díjra.

A legtöbb jelölést – szám szerint 11-et – a Minden, mindenhol, mindenkor amerikai sci-fi kapta, de 9 kategóriában jelölték a nálunk is hamarosan bemutatásra kerülő A sziget szellemeit, melynek köszönhetően a főszereplő Colin Farrell és Brendan Gleeson először izgulhat majd a átadón. Természetesen az Avatar: Víz útja is bezsebelt pár jelölést, így James Cameron – a rendező – immár zsinórban harmadik alkotásával küzdhet meg a legjobb filmért járó díjért.

Az Oscar-gála március 13-án kerül megrendezésre, és akkor derülnek ki az alábbi kategóriák győztesei is:

 A legjobb film: 

  • A szomorúság háromszöge
  • A Fabelman család
  • Top Gun: Maverick
  • Elvis
  • Avatar: A víz útja
  • Nyugaton a helyzet változatlan
  • A sziget szellemei
  • Minden, mindenhol, mindenkor
  • Tár
  • Women Talking

 Legjobb férfi főszereplő: 

  • Paul Mescal (Aftersun)
  • Austin Butler (Elvis)
  • Brendan Fraser (A bálna)
  • Colin Farrell (A sziget szellemei)
  • Bill Nighy (Living)

 Legjobb női főszereplő: 

  • Andrea Riseborough (To Leslie)
  • Ana de Armas (Szöszi)
  • Michelle Yeoh (Minden, mindenhol, mindenkor)
  • Cate Blanchett (Tár)

 Legjobb rendező: 

  • Daniel Kwan, Daniel Scheinert (Minden, mindenhol, mindenkor)
  • Todd Field (Tár)
  • Steven Spielberg (A Fabelman család)
  • Martin McDonagh (A sziget szellemei)
  • Ruben Östlund (A szomorúság háromszöge)

Ha érdekel a teljes lista, ezen a linken megtekintheted.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szoktátok nézni az Oscar-gálát?

  • 20 %
  • 0 %
  • 80 %