LEC: Már csak egy nyeretlen csapat van, tovább szárnyal a G2

LEC: Már csak egy nyeretlen csapat van, tovább szárnyal a G2

A G2 egyelőre nagyon meggyőző, a többiekről ez még nem mondható el.

A megújult LEC-formátumnak köszönhetően már minden hét szuperhét, vagyis három meccsnapon szurkolhatunk kedvenceinknek hétről hétre. Annyiban ez is változott a korábbiakhoz képest, hogy péntekről hétfőre került át a harmadik nap. Szombaton tehát elrajtolt a téli szezon, ahol rögtön az első mérkőzésen egyértelművé tette a G2, hogy idén is bajnoki álmokat dédelgetnek. A második nap pedig már egyből a League of Legends talán legnagyobb rivalizálásának újabb fejezetét láthattuk a Fnatic és a G2 között, azonban sajnos eléggé egyoldalú lett az a találkozó. A harmadik nap is sok izgalmat tartogatott, több csapat a nyeretlenség elől menekült. Mivel már csak 3 hét és kilenc játéknap az alapszakasz hossza, minden hét számít, mert gyorsan a kieső két csapat között találhatja magát (majdnem) bárki. A gyengén teljesítők szerencséje, hogy többen is hullámzóan játszanak, így egyelőre még senki sincsen reménytelenül leszakadva.

Mi történt a harmadik nap?

Kezdésként két várhatóan alsó házi csapat találkozott egymással, a Team Heretics és az SK Gaming. Utóbbiak 0-2-vel álltak, így égető szükségük volt a győzelemre. Sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, ám a 32. percben egy súlyos hibát vétettek Jankosék: vision hiányában Evi és Ruby a Hextech kapuval bevonatozott az öt SK-játékos közé. Mersa megpróbált még közbeavatkozni, de esélye sem volt, az SK pedig 3v5-ben ledöntötte a Nexust. Utánuk a Team BDS és az EXCEL csapott össze. A hétvégén mélyen az előzetes várakozások alatt teljesített az angol együttes, és ezt a meccset sem teszik ki az ablakba. Ugyan a sárkányokat szinte kivétel nélkül ők hozták el, killekben óriási volt a BDS előnye, és az XL bázisa is majdnem teljesen nyitva állt. Ennek ellenére tartották magukat és objective-ek terén hasonlóan jól dolgoztak, mint ellenfelük. A 41. percben el tudtak hozni egy baront, amivel visszaverték Adamék támadását. A buff segítségével bepusholták az ösvényeket és elhozták az Ősi sárkányt, amivel a következő csapatharcot, majd a mérkőzést is megnyerték. Bár végül behúzták a győzelmet a meccs nagy részében aranyhátrányban voltak és a kill-arány sem nézett ki túl jól, a következő hetekben nagyot kell javulnia Vetheoéknak.

A harmadik mérkőzésen caPs Zac-kel támadott, ami nagyon bejött a dánnak végül 8/1/7-ben végzett, a rekorder G2 pedig játszi könnyedséggel 24 perc alatt gázolt át az Astralison, amely az egyetlen 0-3-as csapat az első hét után. Ki kell még emelni Yike-ot, aki újoncként remek teljesítményt nyújtott és vastagon kivette a részét a sikerből. A negyedik összecsapáson a Fnatic próbált meg felállni a földről. Nem kaptak egyszerű sorsolást, mert a két 3-0-s ötössel és a címvédővel találkoztak. Ennek ellenére a Vitality ellen minden esélyük megvolt, hogy győzelmet arassanak, ám ezt elszalasztották, Hans samáék ellen viszont nem nagyon rúgtak labdába. Most sem kezdték különösebben jól a mérkőzést a KOI ellen, a 15. percben már 2000 arany hátrányban voltak, amit némiképp tudtak ellensúlyozni a Herald elhozatalával. Aztán a játék középső szakaszában átvették az irányítást, a megszerzett előnyt pedig ezúttal már nem engedték ki a kezük közül. Megvan Rekkles első győzelme visszatérése óta, a Fnatic pedig 1-2-vel várhatja a második hetet. 

Végül a MAD Lions és a Team Vitality zárta a napt, így biztossá vált, hogy csak két veretlen csapat marad az első hét után. Ez végül a Team Vitality lett, Carzzy alulmaradt tavalyi csapatával szemben. Perkzék jól indították a szezont – amihez kaptak egy kis segítséget –, de ezt már láttuk tőlük a nyáron is, így a jó kezdés után még semmiképp sem nyugodhatnak meg a méhek. Folytatás január 28-án szombaton 18 órától, ahol Vizicsacsi korábbi csapata az Astralis az előbb említett Team Vitalityvel nyitja meg a második hetet.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!