LoL: Nem működik megfelelően Malzahar képessége az egyik tárggyal

LoL: Nem működik megfelelően Malzahar képessége az egyik tárggyal

Van ennél fontosabb dolga is jelenleg a Riot Gamesnek, így együtt kell élnünk a hibával.

Súlyos hackertámadás érte a Riot Gamest, nem biztos, hogy ezzel a problémával sokat foglalkoznak majd, de néhány játékos felhívta a figyelmet egy hibára a legnépszerűbb League of Legendsszel foglalkozó fórumon. A probléma Malzaharral, pontosabban annak passzívjával és a Banshee's Veil (Bansheek fátyla) tárggyal van.

A tárgy passzívja azt tudja, hogy egy varázspajzsot biztosít, amely hárítja a következő ellenséges képességet. Miután már nem szenvedünk sebzést, 40 másodperc elteltével töltődik be újra. Malzahar passzívja is egy pajzsot biztosít számára, ami immunissá teszi a tömegirányító hatásokkal szemben, az első bekapott sebzést pedig 90%-kal csökkenti. Ez önmagában jóval kevesebb töltési idővel rendelkezik, mint a tárgy passzívja. A játék elején 30 másodperc, a szinteken haladva egészen 12 mp-ig csökkenhet.

Azonban, az a tapasztalat, ha mindkét shieldet leszedték rólad, akkor a passzívod egészen addig nem tölt be újra, amíg a tárgy passzívja cd-n van. Ez a késői szinteken majdnem 30 másodperc eltérés is lehet, ami rendkívül bosszantó. Ez nem egy szándékos interakció, valószínűleg a két pajzs kódja keveredik össze valamiféle módon. Volt olyan hozzászóló, aki szerint ez már régóta fennáll, a Malzahar-mainek többek között emiatt is kerülik a tárgy megvételét. Tény, hogy nem számít rá core tárgynak, de ha nagyon AP-heavy az ellenfél, akkor varázsellenállás miatt is hasznos lehet. Kérdés, az a plusz tankosság mennyit ad hozzá ahhoz képest, amennyit a bug miatt elvesztesz. Valószínűleg nem éri meg összességében.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!