Most akkor csúszik a Starfield vagy nem?

Most akkor csúszik a Starfield vagy nem?

Mikor jelenik meg az idei év egyik legjobban várt játéka?

A Starfieldet a Bethesda Game Studios még 2018-ban jelentette be, azóta pedig gamerek egész tömege várja, hogy végre kipróbálhassák. Eredetileg 2022. novemberére volt beígérve, azonban a Redfallal együtt 2023 elejére csúsztatták őket. Most, hogy itt vagyunk, jogos igényünk lehet egy hivatalos dátumra.

A múltheti Bethesda Developer Direct bemutatón semmi újdonság nem hangzott el a játékkal kapcsolatban – mondjuk ezt előre jelezték is –, ugyanis a Starfieldre egy külön eseményt szeretnének majd szentelni. Az azonban kiderült, hogy áprilisban a Minecraft Legends, májusban a Redfall, júniusban pedig a The Elder Scrolls Online: Necrom érkezik.

Ezek hallatán felmerülhet bennünk a kérdés, hogy akkor mikor jelenik meg Todd Howard szerepjátéka? Nem valószínű, hogy egy ilyen horderejű alkotást egy hónapban adnának ki egy másik saját munkával, ugyanis attól teljes mértékben elvenné a reflektorfényt.

A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a munkálatok a vártnál lassabban haladnak – ahogy erről Todd az előző halasztáskor is nyilatkozott –, így az év első felében még nem lesz lehetőségünk belekóstolni az űrkalandba. Reméljük, hogy nem ez az igazság, és hamarosan mindannyiunkat meglepnek egy konkrét dátummal.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerintetek újra csúszni fog a megjelenés?

  • 100 %
  • 0 %
Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések