FIFA 23: Panaszkodik a közösség, közel lehetetlen teljesíteni a kihívást

FIFA 23: Panaszkodik a közösség, közel lehetetlen teljesíteni a kihívást

A közösség mindig morgolódik valami miatt. Ezúttal is jogos a harag?

Azt már megszokhattuk, hogy az EA csinálhat bármit, a FIFA lehet akármilyen, mindig lesz a közösségnek egy része, amely elégedetlen. Az valóban lehetetlen küldetés, hogy mindenki kedvére tegyünk, bár azt is muszáj megjegyezni, nagyon sok esetben meg lehet érteni a játékosok felháborodását. Sok hiba és bosszantó probléma nehezíti meg a felhasználók mindennapjait, miközben minőségben sem mindig hozza azt a program, amit elvárnánk tőle. Nem mehetünk el azonban amellett sem, hogy ennek ellenére viszik, mint a cukrot. Tehát a játékosok a pénztárcájukkal is közvetítenek egy véleményt, amely azt jelzi: minden a legnagyobb rendben.

Éppen ezért visszások azok a viták, amik a pay-to-win rendszer körül alakulnak ki. Rengetegen vásárolnak packokat, akkor mégis miért ne próbálná az EA ezt kihasználni, és még inkább ösztönözni mindenkit erre? Nehéz erre racionális választ adni sajnos, még akkor is, ha azok játékélményét rontja, akik nem szeretnének extra összegeket rákölteni a program megvételén felül. Most is hasonló okból alakult ki egy elégedetlen kör. A Team of the Year lassan lecseng, holnap elindul este a Future Stars, amely a jövő sztárjainak ad egy nagyobb fejlesztést. A promóció tartalmaz egy token swaps rendszert is, amely már hétfőn elindult.

Tehát már három napja gyűjtögethetjük a zsetonokat, azonban akadt egy olyan objective, ami leküzdhetetlen akadályt képez sok játékos előtt. A Homegrown Eleven Online Friendly játékmódban 12 meccsből hetet kell megnyerni a token feloldásához. Ezzel nincs is semmi baj, de akad egy kis bökkenő: A korlátozott ideig tartó játékmód arra kényszeríti a játékosokat, hogy 18 first-owned, vagyis „első tulajdonolt” játékost használjanak a kezdő 11-ben és a kispadon. Vagyis a csomagokból szerzett és SBC-kből kirakott lapok számítanak. Ezzel az a baj, hogy tisztességtelen előnyt biztosít azok számára, akik sok csomagot vásárolnak, mert nagyobb eséllyel állítanak ki ütős csapatot. Éppen ezért azok, akik valós pénz ráfordítása nélkül próbálkoznak, nagyon nehéz helyzetbe kerültek, sokan már előre lemondtak arról, hogy ezt a tokent megszerzik.

Volt, aki úgy reagált: Az az őrület, hogy matematikailag sem lehetséges, hogy a teljes játékosbázis megkapja ezt a tokent. Erre talán nincs is szükség, hiszen nem játszik mindenki mindig, de ettől függetlenül így hangosan kimondva nem hangzik jól, hiszen az EA-nek illene minden egyes játékos számára biztosítani a lehetőséget, hamár egyszer több tízezer forintot költöttek rá.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!