Dragon Age Dreadwolf - Harci animációk és képek szivárogtak ki

Dragon Age Dreadwolf - Harci animációk és képek szivárogtak ki

Közeledhet a játék bétája is talán?

A Dragon Age sorozatot a legtöbb gamernek nem kell bemutatnunk. A BioWare játéka először 2009-ben robbant be az Origins epizóddal, ami mind a kritikusok, mind pedig a játékosok tetszését elnyerte. A Metacritic felületén 8.8-as felhasználói pontot húzott be, az újságírók pedig 91 ponttal jutalmazták. Ha pedig az első rész sikert aratott, akkor borítékolható is volt a folytatás. 2014-ig még négy fejezet látott napvilágot, amit a szintén megasikeres Inquisiton zárt. Ezek után a cég piacra dobott egy Mass Effect spin-off epizódot, ami már megosztotta a rajongókat, majd később jött az új hullám és az Anthem is napvilágot látott. Ha a Mass Effect mellé ment, akkor az ARPG miatt a fejlesztők bevéstek egy hatalmas L betűt, a játék nagyot bukott. Ez pedig azt jelenti, hogy valamit a következő körben villantani kell, mert még egy buktát nem biztos, hogy kibírnak a részvényesek. Pont ezért bejelentették, hogy jön a következő a Dragon Age, ami a Dreadwolf alcímet kapja majd, sőt arról már az is kiderült, hogy a devek kész vannak az alfával.

Most pedig újabb hírek bukkantak fel, hiszen egy reddit bejegyzésben megjelent pár kép, sőt még egy animáció gif is, ami az egyik képességet mutatja be. Az alábbi galériában megtaláljátok a részleteket.

View post on imgur.com

Az OP pedig pár részletet is megosztott a játékmechanikákról és arra is kitért, hogy az új epizódban mi is változik meg az eredetihez képest. Mint kiderült az egész játékmenet felgyorsul. Az alap már inkább hasonlít a 2018-as God Of War Hack-n-Slash stílusához. Az egész már sokkal jobban hagyatkozik a játékosok inputjára. Sőt, mint kiderült parry és counter mechanikák is bekerülnek majd, ami még inkább azt jelenti, hogy a játékosra sokkal nagyobb hangsúly kerül majd az irányítás terén.

Viszont a leak felbukkanásával a közösség ismét találgatni kezdett, hogy akkor mikor is érkezhet majd a Dreadwolf. A képek és az animáció után sokan egyből reménykedni kezdtek, hogy már talán ebben az évben eljöhet a nap, amikor a virtuális polcokra kerül a Bioware játéka. Viszont az, hogy a fejlesztők semmilyen infót nem adtak eddig, az sokkal valószínűbb, hogy jövőre, de még az is lehet, hogy 2025-re csúszik a megjelenés. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Galéria

Kövess Minket!